Mánczos József – Móricz Zsigmond (1905-12-26)

 

Levél


facsimile
facsimile
facsimile
facsimile
  Kedves
Móricz
Móricz Zsigmond
Úr!  
  Becses értesítését köszönjük, az örvendetes eseménynek mi is örülünk…, annál is inkább, hogy az első szülött
fiú
Móricz András Zsigmond Levente
és hogy a
kis mama
Holics Janka
jó egészségnek örvend. Képzeljük a boldogságot, amit éreztek és éreznek! Azt csak mi s a hozzánk hasonlók, akiknek frigyök a mindenható szereteten alapszik, tudják azt érteni és érezni. Mi egy hétig folyton bámultuk a kis
porontyunkat
Mánczos Zoltán
, akiből most már embernyi ember lett. Megfigyeltük minden mozdulását, arcának minden vonását…, a rikácsolása kedves zenei hang volt előttünk. Nagy dolog is az, mikor az ember apának mondhatja magát…, hát ha majd a kis legény szájából hallják: apáka, mamáka. Adja Isten, hogy abban a mindenható szerelemben egyesülve kedves szeretett gyermeköknek sokáig örülhessenek s azzal a szeretettel fogadják majd a többit is, akik remélhetőleg jönni fognak.  
  Isten tartsa sokáig az uj
honpolgárt
Móricz András Zsigmond Levente
jó erőben, egészségben, a kedves sok öröme legyen bennök. Áldja meg őt a mindenható kedves s a egyetemben.  
  Ami bennünket illet csendesen megvagyunk, élvezzük a karácsonyi ünnepet. Tegnap
Rákoson
Gömörrákos
voltunk a templomban, megsétáltattam a híveimet… Derült, napos őszi idő volt, beillet volna októberi napnak. –  
  A az ünnepekre szétszaladtak, ki szüleihez, ki rokonaihoz, csak 2-3 család maradt itthon. Mi együtt voltunk a doktorékkal, gyönyörködtünk abban, hogy a kicsinyek örülnek a karácsonyfának, az ajándékoknak… Amikből pár nap mulva lim-lom lesz.  
 
Lányaink
Mánczos Irén és LOK:00151
nekik estek az uj könyveknek, se látnak, se hallanak. A
fiunk
Mánczos Zoltán
szegény vajon hol ünnepelt? bizonyosan ő is jobban érezte volna magát hon, a családi körben.  
  Halász uréknak átadtam a szíves üdvözletöket, ők viszont szívesen köszöntik mindnyájokat. Ez időszerint ők
Tarnócon
Tarnóc
ünnepelnek.  
  A mamám , a két
lányom
Mánczos Irén és LOK:00151
és a
feleségecském
Mitsky Paula
ugyancsak szíves üdvözletöket és csókjaikat küldik mindnyájoknak.  
  Én kézcsókot küldök a
kis mamának
Holics Janka
, a üdvözletemet. A kedves
Móricz
Móricz Zsigmond
urat ölelve maradtam  
 
Vashegy
Szirk
, 1905 dec. 26  
  igaz szeretettel  
 
Mánczos
Mánczos József, id.
[aláírás] Mánczos József, id.