Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-12-31)

  1904. decz 31.  

   

   !  

  Utolsó félóráját élem ennek az esztendőnek. Ne menjen el másként fölöttem csak a veled való szellemi együttlét gondolataival.  

  Itt vagyok a lakásunkon. Ropog a tűz a kályhában. A szobában derüs nagy butordarabok teszik otthonossá a képet. Nem hiányzik innen már édes semmi, semmi, csak – te! Én szerelmes napvilágom, be hideg van itt nálad nélkül!  

  Kedden este utolszor indulok nagy egyedül felé. Egész tábori kisérettel való egyedülléttel. Még mindig nem tudom   kivül jön-é valamelyik fiu. Ha csak lehet az egyik jön.   néni nem hiszem, hogy eljöjjön,   jön.   nem jön. (Egész héten nem is volt , Karácson óta kinn van . Tegnap irt   menjen ki holnap hozzá, hogy valamit akar mondani neki, "vétet valamit vele, a mi   kell." Biztosan a mirtus.  . néni utána járt s egy mirtus koszorut 15 csinálnának, vegyest legalsóbb áron 7 . Ő aztán igen megijedt s csinált virágot vásárolt. – Az én tudtom nélkül! Csak ma este megmondta, hogy egyáltalán ne vegyek efélét. De én, ha csak kapok, viszek mirtust, nem koszoruban, csak ugy egy pár szálat.  . néni állitja, hogy Mariska néninek van, tőle kell kérni, s majd összeállitják együtt.)  

    sem igen jön. Nincs ruhája. Ezt ugyan csak holnap tudjuk meg.  

  De egy valaki biztosan ott lesz. Az a ki jobban vágyik hozzád, mint a menybe; jobban ragaszkodik hozzád, mint az életéhez. – Én, édes!  

  A tied volt ez az egész esztendőm és senkié, és semmié másé. Időm és erőm, lelkem munkájának óriási része a tiéd volt! Csak a morzsa jutott egyébre. Nem dolgoztam semmit csak érted epedtem, csak rólad ábrándoztam, csak miattad szenvedtem, csak benned való boldogságot éreztem. Legyen tiéd az utolsó pillanatig év, óh bár egy csókkal fejezhetném be. Óh csak így messziről susogom feléd: Boldog uj évet szerelmesem!