Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-10-12)

  . 1904. okt. 12.  

  Édes jó  !  

  Végtelen nagy aggodalomban vagyunk. Mint mondtam neked édes valamikor,   szivbaja van, a mi néha görcsökben tör ki nála. A mult héten valamelyik nap, ugy tudom még kedden rájött s ö nagy beteg lett. Azt hitte vége. De lassan elszünt a baj, hanem beteg maradt utána. Még ma is fekszik. Itt van mellettem az ágyon s mozdulatlanul fekszik. Az az egyetlen baj ma, talán, hogy igen gyenge. Annyira, hogy suttogni is alig bir. Felülni is alig tud. Szörnyü fáradt, kimerült, erötlen. Orvosságot szed.  

  Azóta hogy beteg, a gyerekek végeznek minden házi munkát. Szerencsére   itthon van s  , a ki valóságos gazdasszony, mindent a legszebb rendben elvégeznek. Ma  . néni és   is segítettek valamit.  

  Az   betegségét nem merem komolyan, azaz meghatottan venni, mert az teljesen tönkre tenne. Óh Istenem…  

  Csak már te itt volnál édes, hogy most segítenél rajtunk, rajta. Senki sincs mellette, a ki csak a vánkosát is meg tudná igazitani. Mi egész tehetetlenül állunk körülötte.  

    nem hivhatjuk el mert ö igen gyönge öreg asszony, ha tudná hogy beteg  , már itt volna, az igaz. De   nem engedi megirni, őt kimélve. – Most, ezt a levelet félbe szakitva irtam neki. –  

  Édes drágám, nem tudok egyébröl irni.  

  Tudod hogy mim nekem  . Gondolhatod, hogy milyen lelkiállapotban vagyok.  

  De azért ne rémülj meg, itt egész nyugodt a hangulat,   folyton derült és igy mindenki az. Ezért lehetett, hogy tegnap is, ma is dolgozom.  

  A mi ügyünkhöz pedig már legalább harminczan gratuláltak.  

  Nem irok most többet.  

  Csak édes ne ijedj meg azért hogy én ilyen leplezetleül irtam meg mindent.  

  Azt hiszem nincs komoly baja  , csak szokás szerint, vagy inkább jobban, mint szokott, nagyon elgyöngült a rohamok után.  

  Csókollak számtalanszor sirig szerető