Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-09-30)

  , 1904. sept. 30.  

  Édes  !  

  Nem tudom magam sem, mért van az, hogy magának annyit tudok panaszkodni, másnak soha semmit. Azért, mert

[törölt]

« mindenki »

csak maga előtt állok mindig a legőszintébb, legridegebb valóságban, más előtt mindig eltakarom az igazi énemet. Más előtt

[törölt]

« legb »

mindig hazudok, hazudom a jókedvet, a könnyű életet, a kényelmes, puha, gondtalan otthont. És édes, magának csak rossz kedvet okozok vele, úgy-e? Pedig most mennyivel megkönnyebbülne a szívem, ha a maga oltalmazó, ölelő karjai között sírhatnám ki magamat. Igy olyan nehéz!  

  Hogy mi bánt? Azt le nem tudom írni; tán nincs is okom ilyen tulzott, affektált busongásra, de nem tudok ellene tenni. Magának az én bánatom úgy is érhetetlen és kicsinyes. Ha eljön – – – talán beszélünk sok mindenről. Csütörtökön, tegnap hogy vártam! És édes! hogy van szíve ilyen rettenetes izgalmaknak tenni ki. Milyen könnyen játszik maga a szívemmel. Jól tudja, hogy én mindent magamba fojtok, s hogy a közöny leple alatt milyen kegyetlen, buta őrület izgat. De hagyjuk, elmult! – Most már, még tán most egy évig is elvárnék az után, hogy lássam. Tegnap, – óh milyen régen volt! – tegnap még az esti vonatot is úgy vártam, olyan lelkiállapotban, mint aki futni szeretne és nem tud merre, aki nincs sorsával sehogy kibékülve és nem tud mozdulni, nem tudja mit tegyen. A sürgönyt délután kaptam, fölösleges kiadás volt mindkettőnknek. Én reggel adtam fel az enyémet és érthetetlen, hogy kaphatta maga éjfélkor. Hogy kedden jön? Most már egyszerűen nem hiszem. És megint csak azt írom, hogy lemondok róla, tekintve a nagy kiadást, csak arra kérem, hogy többé ne szerezzen ilyen meglepetést, mint már másodszor. Gondolja meg jól, előre, ne rázzon fel engem hiába, könnyelműen. Én mindenbe belenyugszom, nem vágyom kivihetetlen vagy lehetetlen után, nem követelek semmit, de egyszer bennem vérré vált valami gondolat vagy terv, és az semmisül meg, az – rettenetes nekem. Abba nem tudok, nem tudok

[törölt]

« meg »

belenyugodni.  

  Édes! Irja meg, jön-e vagy nem s ha valami, bármi visszatartja, ne jöjjön,

[törölt]

« de »

ha nem biztos benne hogy jöhet ne ígérje. Ne, ne gyötörjön meg még egyszer. Csütörtökön   volt lent, de most nem merem ígérni. Kocsit sem ígérek, tudja, milyen  , nem kér –   meg, vagy én – genant. –  

  Ha tehát mégis gyalog jönne, olcsóbb jönni és onnét tudja már az utat is, meg nem.   nincs már itthon, szerdán ment el hazulról. Addig még írja meg, ha jön, pontosan mikor jön és ha kocsit nem, legalább a cselédet leküldjük, hogy felhozza ha hoz magával valamit. Jó? Nem tudok most egyebet írni, hisz ha eljön, majd kipanaszolom maga, ha lesz mit panaszkodni és ha maga hajlandó lesz meghallgatni. Folyik most nálunk a rendezkedés nagyban, kellemetlen úgy vagyunk mindennel, középen. Holnap rendben lesz a lakás. Kezdik a speizt, de már azzal én nem törődöm, az kint lesz s ott felőlem csinálhatnak akármit.  

  Olyan mocskos vagyok, nem vágyna így látni a kezemen meg úgy feszül a bőr, alig tudom ezt a tollat fogni. És olyan reszelős, jobban reszel, mint a maga beretválatlan arcocskája. De a jövő héten már puha lesz, hogy puhán simogathassam meg az én édes kis rosszamat. És ha nem simíthatom is meg, – akkor is puha lesz, amennyire tőle telik. Pá édes. – Vajjon mit csinál most? Körül-belül 10 óra este. Üdv! .  

  Azért nem írtam eddig, mert bántott sok minden és nem tudtam és nem is akartam írásban

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

meg kifakadásaimat. Minek? így elmulik.