Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-09-14-1904-09-15)

  Édes, drága  !  

  Most jöttem , a   voltam lent; kellemes délután volt. Már régen halogatom ezt a levelet, nem is tudom már mi mindent gyűjtöttem össze, hogy leírva elküldöm magának édes, (volt közte pletyka is) de egyrészt a fáradtság, vagy micsoda, és a kedvetlenség miatt maradt el mindig.

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: karakter

»

Én mindig kedvetlenítőt irok csak és utána megbánom, mikor az jut eszembe, hogy vagy magát is elkedvetlenítem vele, vagy maga kimosolyog érte. Mind a kettő fáj nekem – és így aztán lefekszem aludni. De ma ki vagyok kelve magamból. Nagy nehezen olyast sillabizáltam ki a bélyeg alatt, hogy maga vasárnap ide jön. Vagy mi volt oda írva? Jaj édes, ha jól olvastam, hát arra kérem, hogy ne bolygassson fel ilyenekkel. Mert ha tréfál, nagyon rosszul teszi (képzelje magát fordított helyzetbe) mert ez a tréfa most nem hagy nekem nyugtot, míg csak meg nem nyugtat maga.  

  Ha pedig komolyan írja (amit ugyan nem tudok elképzelni) hát akkor meg nem tehetek mást, minthogy lebeszélem erről a tervéről. Igazán betege vagyok ennek a hírnek, én, akinek nem volna nagyobb boldogságom mint magával lenni csak 1 óráig is, én mondom, hogy maradjon, ne jöjjön. Nem is értem, hogy akar jönni. Ingyen jeggyel vagy hogy?  

  Nem tudom el képzelni azt, hogy 10 feláldozzon valaki egy kis vágyért. Úgy-e smuczig, fösvény vagyok? De ha tudná mennyi pénz előttem 10 Nem irok róla, mert rögtön kiábrándul, ha eddig még nem tette és maga helyett a gyűrűt küldi örömhordónak.  

  Úgy-e rossz tréfát űz velem? Vagy nem is azt írta, én nem tudom elolvasni, nem jött le a bélyeg. Úgy-e nem jöhet? Hisz ha komolyan gondolná, akkor most jött volna , hisz onnét már nem is olyan sok! Jaj, nem tudok szabadulni ettől a gondolattól. –  

  Ha jönne mégis (ugy-e nevet, hogy felültetett?) ne bolondozzon, irja meg, lemegy elébe a kocsi legalább. De mit is irkálok ennyit ilyen zavarosan, vegyük úgy, mintha semmi sem jött volna közbe, irom a sok összegyüjtött írnivalót. Ha tudnám, hol kezdjem, mit írjak. Maga nem tudja megérteni, átérezni az én mostani kedélyemet. Nem tudok, nem tudok írni semmiről. Irjon rögtön, írja meg rögtön hogy elbolondított, vagy hogy egyáltalában nem is írt semmit oda, hogy én nekem káprázott a szemem.  

  No ne bolondozzon ilyesmivel. És minek is jönne? Egy napra? 10 És ki tudja, hol és hogy és kitől veszi el ezt a pénzt. És ne jöjjön ki a sodrából ilyen tulzott impertinens zsugoriságért édes, de mikor én látom, milyen nyomorúságos ez az élet. Nem enged meg nekünk ilyen luxusokat! Csak hétfő lenne már! Mert most már hiába ír bármit, ha megesküszik rá, hogy nem látom vasárnap, akkor is várni fogom! Pedig biztos vagyok benne hogy nem látom, én magam akarom, hogy ne jöjjön, ilyen könnyelműséget nem teszek fel magáról és elvárom, hogy nem lesz az. Hogy is jutott magának az eszébe? Minek volt az  ?  

  Valami baj van? Irjon, édes irjon, ne csak vasárnaponként, hisz az nagyon kevés. Én akkor csak havonkint írok majd, ha maga így kötelességszerűen fog csak utnak ereszteni egy-egy levelet. És én nem tudok írni már.  

  Ujra és ujra eszébe juttatom a   jóakaratú figyelmeztetését: Várjon csak   úr, megbánja! – Én olyan szürke vagyok, mint ezek az unalmas, nehéz, szürke napok, a melyek olyan nyomasztón ülnek rajtunk mostanában. Nem azért irom, hogy kiprovokáljam a maga erősködő ellenvéleményét, csak azért, hogy, – ha már most is meg nem retirál, hát legalább legyen rá elkészülve a jövőbe. Most veszem észre, hogy a la   irok most magamról, csakhogy én őszintén, szivből, tiszta meggyőződésből. Mert ahogy most neki indultam, komolyan mondom, én a helyett, hogy magát felelevenítsem, boldogítsam, azt hiszem, hogy magának is elveszem a kedvét az élettől. Vagy maga fog feleleveníteni engem?  

  Nem tudom, mért vagyok ilyen. És én mindenkinek hazugságokat beszélek és irok, én senkihez sem vagyok őszinte a körmönfont kedveskedésemmel és vígságommal, csak magához a kellemetlen, bántó, esztelen világfájdalmammal. Úgy-e ez bántja magát? Hát irjak olyat, amilyet mindenki másnak szoktam?  

  Látja most egy 20 perczig ültem itt azon gondolkodva, hogy mit fog felőlem gondolni, ha ezt a levelet elolvassa. Komolyan veszi-e, vagy lemosolyogja. Hogy fájdalmat okozok-e magának azzal, ha ilyen ostobának mutatom be magam erőszakkal. Dehogy – az lesz rá a megjegyzése, amit egyszer itt a kertben tett, arra a levélre, amit   írtam. T. i: Kellemetlenűl hat az ilyen kibúvó álszentség. –  

  De hát legalább megtudja micsoda hangulatba hozta a maga levele

[törölt]

« t »

 

  , 1904. szept. 14.  

 

Jankát

Holics Janka

 

[aláírás] Holics Janka

 

  Édes! Tegnap este elfelejtettem mindent, pedig reggel még vázlatot csináltam az írnivalókról. Most csak egy fontos és sürgős kérésem van. Ha csak teheti, küldjön rögtön valami önkéntesek utmutatóját.   van bajunk, nem tudunk biztos adatokat. Tán ma jön haza   e miatt. Ha lekésett volna már a katonaságtól, ránk csapás volna ez idő szerint.   azt állítja, hogy biztos, hogy az önként jelentkezőknek 20-áig kell feltétlenül jelentkezniök, azon túl már ál