Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-06-24)

  , 1904. jun. 24.  

  Édes, drága  !  

  Nem tudom, mit írjak előbb, hogy kezdjem, min kezdjem. Jó lesz, ha azt irom le mindenekelőtt, hogy itt irom e levelet a kertben a rózsafa alatt; apáék:  ,  és   zavarnak a kacagásukkal; a cseresznyefán van mindhárom és nevet, kacag. Tegnapelőtt ilyenkor még ,   voltam, tán a maga lapját irtuk hasonló jó kedv, kellemes és szellemes társaságtól környezve. Ott is, akkor is jó volt, ma is, itt is jó, szóval én mindenütt feltalálom magam, mindenütt kiaknázom (de hogy kacag  !) az előnyös, kellemes helyzetet. Itt úgy nincs maga, mint ott nem volt és én tán Piripócsban is olyan alkalmazkodó tudnék lenni, mint , otthon, mindenütt. És igyekszem is vignak lenni és (néha) kényszerítem is magamra és érdeklődést minden iránt, mert ha mindég oda gondolnék, hogy hogy és mikor leszek már én is nyugodt, boldog, akkor nagyon izetlen és kellemetlen lennék másokkal szemben. Hisz mikor magamban vagyok mindig, mindig tépelődöm. Ostobánál ostobább, idétlen, rossz okoskodások

[törölt]

« at »

kerengenek a fejemben a mik aztán elkedvetlenítenek. Ez mind azért van, hogy magát már olyan nagyon régen láttam, vele oly régen beszéltem. – Jaj nem folytatom, tovább nem tetszenék! –  

  Megkapta irott levelemet? Erre én várok feleletet. Irjak magának

[törölt]

« ről »

édes? Majd beszélek róla, mert ezt igen sok lenne leírni. És tudja, nem visz rá a lelkismeret, hogy dicsekedjem pláne így írásban, mert onnét csak dicsekvő irásokat küldhetnék. Mondhatom, nagyon felkaroltak, megszerettek és kitüntettek a vizsga előtt, a vizsgán, utána, a majálison és ezután, ha visszamennék. A részleteket itthon beszélem el magának, remélem örömmel és türelmesen fogja hallgatni. De mégis a legutolsó lapomhoz magyarázattal tartozom:   a képét kértem magától. Hogy miért, minek és kinek – elmondom itthon részletesen. Most csak arra kérem, hogy tegyen amint tetszik, de szeretném, ha igazán elküldené.   néni különben elmondja magának, ha tudni akarja, – hogy kicsoda az a  . Mondja csak azt neki, hogy a   lánya. Itthon meg én fogom leírni őt; egy alaknak, regényalaknak is beillik édes kis epizódba, – vagy akár központnak is. –  

  Szóval, majd beszélünk, ha fog akarni, – itt, most nem irok róla. –  

  Itthon – jól vagyunk.   is hazahoztam – vettem gyűrűt, – de mást gondoltam vele, nem küldtem el, magam fogom az ujjára húzni jó? Vagy elküldjem? – Nem, nem küldöm, dacára, hogy én itthon is viselem, nem is teszem le többé soha. – Jaj csak jönne már maga! De nem merek nyilatkozni, nem merem hívni.

[törölt]

« még nem »

. Belenyugszom abba, amit maga határoz. De úgy-e, úgy-e látom juliusban? Hisz már nagyon szükséges hogy együtt legyünk, én most olyan érthetetlen vagyok magam előtt is.  

  Nem tudok mit írni, pedig annyi sok apróságot akartam, azt hittem, hogy itthonról többet, kedvesebbet irok majd, de megint meglepett az a nyomasztó nagyon fájó, maga előtt sentimentális érzés, – most már amit írnék is, kellemetlen lenne magának. Talán bántaná, – úgyis mindig attól tartok, hogy én magának csak fájdalmat (vagy bosszúságot) okozok.   lelkem, édes egyetlenem, ha a szivembe látna, nem bosszankodnék rajtam most is. – De nem

[törölt]

« tudok »

,

[törölt]

« nem »

akarok úgy írni,

[törölt]

« ahogy »

hogy érzelgős legyen, inkább legyen kritikán aluli.–  

  Most ha képes lennék még egy másik levelet megírni ezt megint nem küldeném el, de küldöm, hogy ne várjon hiába. Nem, nem tudnék egy mondatot sem írni már valamiről a sok közül a mi a szivemet nyomja. –––  

  Kisírtam magamat. Az is bánt, hogy maga nem érzi jól magát köztünk, maga 2 hét alatt tökéletesen kiábrándulna az egész . – Hisz én sem ilyen életre vágyom, pedig most nálunk olyan nyugodt elég sima élet folyik. –   megint sürgönyileg kért még 20 Több mint 200, tán 220-25 adtak neki májustól. Ez kétségbeejető, és az a jó még, hogy csak engem ejt kétségbe. Vagy csak a külszin csal? Mindenikünk csak gondol és nem beszél? – Mindenikünknek más tervei, gondolatai vannak. – Az a nyugalom és simaság csak látszólagos

[törölt]

« talán »

ha mindenkinek olyan

[törölt]

« szív »

viharok dúlnak a szivében, mint az enyémben, akkor itt nálunk forradalom van.  

  De én már képzelődöm úgy-e édes? Ugy-e csapong az én kedély hangulatom? Mihelyst a vihar kimerült a szivemben, én rögtön kedves, minden apróság iránt érdeklődővé leszek. –  

  Ha magával leszek már, mikor már csak egymáséi leszünk, akkor nyugodtabb, nem ilyen ideges leszek, akkor boldognak fogom érezni magam, akkor is csak – ha maga boldog lesz, ha szeretni fog, ha megbocsát nekem minduntalan, mert én sokszor fogok magának titkos bánatot okozni!  

  Nem fél tőlem édes  ? Nem leszek én a maga életének keserűsége

[törölt]

« , »

? Nem gondolkozik rajta , hogy nélkülem könnyebben boldogulna? Édes  , – de én – meghalnék akkor. Nem frázis ez, higyje el nekem. Felelhet erre úgy is, ha nem felel.  

  Fogalmam sincs róla mit irtam a levél elején, úgy csapong a gondolatom, a kedélyem, olyan türelmetlen, nyugtalan vagyok. Úgy fojtogatok egy minduntalan kitörni akaró vágyat magamban. Csak azért uralkodom felette, mert félek a lemosolygás  

    kéretik   nénit, hogy irja meg, mikor érkezik pontosan. Tán hétfőn?   ma kaptam az első lapot nem is tudom honnét, a magáéval jött egyszerre.  ,   biztosan számítanak arra, hogy maga rövid idő alatt közöttünk lesz, örömmel várják, és ne tartsa magát vissza a jöveteltől. Csak kényelmetlen lesz itt magának, én nem igérek semmi kellemest. - Igaz! Vajjon tudja-e  . néni, (meghagytam  , hogy irja meg), hogy a Laci kisérője is kedvezményesen utazik? Ha nem tudná, járjon utána. Vissza is úgy fog azt hiszem menni.  

  Irjon  , írjon. De régen írt már! – Magoknál volt  ? – Köszönöm mindannyioknak a küldött lapot. –  

    nősül már?   is irjon valamit kérem. Én nem tudok most írni.