Móricz Zsigmond – Holics Janka (1904-05-18)

Nem azért mentem itt a pirosra mintha égő gyönyör emléke hevitene, vagy véres napokról álmodnék, nagy öröm volna a szememet vakitani, s a magáét is, – hanem mert az egyetlen fekete tintát   elcsizelte elölem, s ő – pénzt keres vele, hát teheti.

Láttam főherczegeket, főherczegnőket, grófokat és bárókat hím és nőnemben s csudálkoztam rajta, micsoda buta szeszélyei vannak a világrendnek.

Itt vannak a félistenek s a született herék. Olyan áru ruha rajtok, mint annak a munkásnak három élet alatti keresete a kit, (az őt bámulót,) a lovas rendőr gázolt a tulsó oldalon nyomorékká. S az a munkás sem kiválóbb lélek ennél a nullánál.

A java részéből, pl. A legmagyarabb   s   egész tisztességes kondásgazda vagy – bányafelvigyázó lett volna isten segitségével. A többi ugy elosztódott volna jeltelen és észrevehetetlen rangokba, hogy bizony a kutya se ugatna utánok.

S ime egy rajtok kivül fekvő ok, egy ős apjuknak szerencsés keze olyan sajátságos kivételes állapotot biztosit nekik, a melyikben minden lat érdemük mázsás dicsőséget és mázsa vétkük csak egy félszemernyi gáncsot termel.

Ugy látszik jó szerencse ez a veres tinta, mert ime "a fennálló rend ellen való lázítás" folyik belőlem, a mit csak a bika s a biródühítő veres szin jelképezhet. A fekete tinta elpirulna ha ilyeneket irnék vele.

Pedig ha birókézbe kerülne ez a levél, nem volna jussuk elitélni érte, még ha tizszer ilyen hevesen fejeztem volna is ki magam, ha t. i. olyan korrektül tudnám elmondani a mit akarok,

[törölt]

« A »

mint a hogy szeretném.

Mert én ugyan nem lázitom magát édes egyetlen szivem a fennálló rend ellen. De mivel tudom, hogy maga roppant lázadó természetű, kihívó modoru, s mindent semmibe vevő, vörös ruhát viselő és munkás marseillest dudoló, s a nemzetközi világot megváltó sociáldemokraciának vérig való hive:– hát elmondom, hogy mind ez érzelme jogtalan, mert "röndnek muszály lenni." S ha az a rend hogy a hülyék és czédák és gazok uralkodjanak, hát csak tessék, hadd uralkodjanak. Mi meg lessük ki a réseket, hol lehet kitérni az utjokból s hogy lehet elfelejtkezni ró

[törölt]

« k »

ok.

Már én el is felejtettem. Nem is ilyesfélét akartam én irni, hanem szépen élvezetesen referálni a cerimoniáról, a   gyönyörű termetéről,

[törölt]

« s »

szép selyem ruhájáról, a legszebb emberről a  , a kinél gyönyörűbb nagyapó (még e

Az ember már hozzászokott káprázatos kifejezésekkel irni mindenről, a mi az udvarral függ össze. Ezért aztán kevesli a mit kap. Az előkelők nem magasabb rendű lények, mint mink. A toalettjük sincs olyan, mint a nap, nem kell behunyni a szemünket, A grófnék arczbőrén meglátszik a szépvizek hatása.

(Nem leltem magamnak valót!)

(Nincs köztük senki, a ki méltó lenne az én kis angyalom czipőjét ki vagy be

fredirezni

[bizonytalan olvasat]

.)

Igaz. Mostanában csupa színházjárásban élek. Ma is megyek, Budára.

Most már sietnék, de nem tudok hova, hova… olyan sok helyre kék mennem.

Irjál édes. Irjál. Ne restelld gyöngyöm, angyalom, gyémántom, szentem.

Ime május 11-én irtál legközelebb. És most már 18! érted? 18! Mennyi elvesztett idő! és még mikor lesz, hogy ez a levél odaér és ki tudja, ez a száraz levél lelkesit-e irásra?… Jaj, mennyi baja van egy szerelmes fiunak! Persze, ha 12 lapos leveleket irunk másnak, akkor kimerül az irodalmi kedvünk. Csókol csókol szerelmes hű .