Holics Janka – Móricz Zsigmond (1904-03-30 és 1904-03-31 között)

  , 1904. márc. 30.–31 között  

  Édes  !  

  Régen nem irtam; már magamnak is "régen"-nek tünik fel, de: 1) legutóbbi leveléért megharagudtam, igenis, – nem is csodálkozik rajta talán? Hát persze, mikor az embernek ilyeneket irnak "…én még csak, csak, de   nem marad meg. ha meg nem tanul főzni" stb. Akkor azt akartam irni, hogy ne irjon , mert én nemcsak hogy "meg nem maradni" nem akarok, de még bele se megyek. Sőt más megjegyzésem is lett volna, de nem akarom leirni mert leírva az , keményebben hangzik. De ha találkozunk, ezt nem tartom ám meg a begyemben. Hát akkor nem irhattam, mert már nem kapta volna meg vasárnap előtt, és mert: 2.) igazán nem jutottam hozzá. Ugy-e nem hiszi? Persze, én!! Én nem csinálok semmit, mert nem tudok! Én, az én sok dolgomtúl nem juthatok egy levél megírásához!! 3.) E héten meg a szemem volt rosszabbul megint, hisz ezt a levelet is elég pocsékul tákolom.  

  Most azonban okvetlenül kell irnom.   felelt magának, megkapta? Nagyon váratlanul volt nekik a maga levele. A legutólsó 2 nap nálunk igen komoly hangulatban telt el. Nekem nem mutatták a maga levelét   csak tegnap este, mielőtt felelt rá  .  

  Nem beszéltünk róla;   kérdezett tőlem valamit,

[törölt]

« (nem tudom idézni?) »

igen, azt, hogy mit feleljen, ők nem tudnak erről tőlem (!) semmit, – de én nem voltam képes egy szót sem felelni. – Lefeküdtem, pedig én is akartam írni tegnap magának.  

  De nemcsak  , engem is meglepett magácska. Ugy-e, nem is gondolta azt maga komolyan? Tudja, mit, ugy-e?  

  Azzal is meglepett volna, ha egyszerűen meglátogatni készülne most , de ez csak ürügy volt, úgy-e? És biztosra vette azt a választ, amit   irt.  

  Én azt akartam írni, hogy… nem tudom, mit akarjak… Hiába szeretnék már vele lenni, hiába vágyom utána, és akármennyire vágyom is, mégis arra kérem, ne akarjon magának ilyen nagy kiadást! – Aztán – 2 napra! hisz ez sokkal rosszabb, mintha nem jön. De nem, ezt nem mondom, mert annak a 2 napnak a boldogsága felér az utána következők keserűsűgével. Mert maga tán nem is érezte még soha azt, amit én csak olyankor is éreztem, mikor 1–2 napra távozott! Azok voltak az én legrosszabb perczeim, mikor maga elfelé ment a lépcsőn! Hát még, ha innét menne elfelé! Minek is heccel fel, addig nem is gondoltam rá, egészen nyugodtan vártam a husvét jöttét, a husvét elmulását. Most már olyan rossz lemondani magáról! Mindig várni fogom, míg csak ünnep el nem mulik. De még se jöjjön! Úgy-e, nem hiszi rólam, hogy azért írok így, mert nem kívánnám látni, úgy-e elhiszi, hogy ez lenne az én egyetlen legnagyobb boldogságom? De tudom, hogy sokba kerül és juniusban eljön úgyis úgy-e?  

  Vagy előbb? Olyanfélét vettem ki a   szavaiból, hogy nem bánják azt, ha Zsigmond napján lenne is – tudja?, "úgy is hosszú igérkezik". De ne is beszéljünk még erről.!  

  Egészen magától teszem függővé, hogy jön-e most, vagy nem, mert így "nem fizeti ki magát" magának! Ne tévessze szem elől, hogy én csak a maga szempontját nézem, mikor azt irom, hogy ne jöjjön! Én egészen más lapra tartozom! És ha jön, ne 2 napra jöjjön, édes, drága, édes, jó, édes, egyetlen boldogságom! Ha esetleg jönne, és ír azt szombaton d. u. kapom meg, a sürgönyt is akkor, ha nem küldi a sürgönyt pénteken. Akkor is, ha d. u. adja fel, vagy délben, aznap már csak úgy kapjuk, ha küldöncz hozza. Akár jön, és ha nem, még inkább, irjon rögtön, kérem szépen. Olyan nehéz most már megválni attól a gondolattól, hogy 1-2 nap mulva láthatnám és nem fogom látni! Maga határozzon, én nem tudok!  

  Azt ne tegye, hogy nem ír, mert megakadna a kocsival! Irjon kérem, rögtön és ne haragudjon meg ezért a levélért, hanem szeresse a maga szerető  

   

  Meg lehet győződve róla, hogy ha jön, nagyon örülünk és   a legszivesebben látják! Ne magyarázgasson ki olyant, mint tavaly ebből  

  Csak magát nem akarom 10-15 erejéig kifosztani.  . néniékhez okvetlenül menjen el! Pá! édes! Tán álmodik már, 12 óra.