Móricz Zsigmond – Holics Janka (1903-04-11)

Holics Janka

!

Ma egy éve, Husvét szombatján, egész nap lázban valék. Készültem Magához s töprenkedtem, mit mondjak majd kedvest, szépet Neki!…

*

Utalás

Petőfi Sándor

Füstbe ment terv című versére. Lásd: Petőfi Sándor, "Füstbe ment terv", in Petőfi Sándor, Összes költeményei: 1844. január–augusztus: Kritikai kiadás, kiad. Kiss József, Ratzky Rita, Szabó G. Zoltán, Petőfi Sándor összes művei 2 (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1983), 26–27, 26.

Ma megint Húsvét szombatja, s egész nap lázban vagyok, töprenkedem, mondjak-é kegyetlent, igazat – neked.

A kik szeretik egymást, akik nagyon, akik ugy szeretik egymást, mint önnönmagukat, – csak azok mondhatnak meg minden igazságot egy a másnak. És te úgy érzed, hogy én sem, de te sem, sőt még tán te még inkább, – nem vagyunk őszinték egymáshoz.

És én is érzem. Hisz mindig ez a csepp, a mi megkeseriti édes örömem, a mi ugy megbomlasztja derüs, nyugodt hangulatomat,

azt

[beszúrás]

a mely erőt vesz rajtam, ha a közeledben vagyok, vagy ha rád gondolok.

Én a kit szeretek, én soha nem titkolózom, nem rejtőzködöm előtte. Olvasson, mint egy nyitott könyvben, minden legkisebb gondolatomban.

De Te, édes olyan zárt, félénk, szemérmes vagy, mint a Nebántsvirág. Sejtetsz, s félsz hogy megsejtem mit, – s bánt, hogy nem találtam ki. Gyötrődsz, tépelődsz valamin, leirod, – s kitörülöd a betüt. Enyhébben sejtelmesebben ujra leirod, be is dobod egy posta ládába a levelet, s aztán izgalmasan, el-el pirulva, gondolsz rá, – mi lesz ebből. Visszaköveteled a levelet, el ne olvassam! – s aztán bántana, ha még se olvastam volna el, vagy tán jobb lett volna úgy!

Óh te édes – asszony!

Be asszony a zuzzád is.

Én a kit szeretek, nem szoktam, nem tudok gondolkozni azon mit, miért tesz, vagy mondott, – mert én minden utógondolat nélkül, egész gyermekesen naiv módra őszintén beszélek vele, s szeretem azt hinni, hogy ő

épen

[szerkesztői feloldás] éppen

ugy tesz. Én nem taktikázom, nem töröm a fejecském körmönfont kérdéseken, hogy is lehetne kivallatni a bünöst. Én egyszerüen átengedem magam annak az érzésnek, hogy: ime most két lélek minden dobbanással, minden kicsi szóval jobban-jobban összeforrni akar. Átolvadni, átlényegülni. Egy egységgé, egy szívvé válni.

De Te?

Óh mondd meg édes, hogy szeretsz Te szeretni? Mondd meg milyennek szeretnél te engem? Mondd meg, milyennek szeretnéd te a mi jövendő életünket? Én ugy szeretnék szárnyra kelni Veled most, elrepülni valahová Délre, a Nepeán szigetre,

*

Utalás

Jókai Mór

Életképekben megjelent elbeszélésére, A Nepean-szigetre.

vagy mit is mondjak egy édes boldogság szigetét. Szeretnék egyedül lenni Veled, ember nem háborgatta, eső nem boritotta ragyogó vidéken; felöltöztetni csipkefátyolba, selyembe – gyöngyökbe, s képzeletem alkotta ragyogó világ trónusára ültetni; – szeretnélek csodálni, s küzdeni, eget vivni a Te kedvedért…

De Te öltözöl Husvét vasárnapján talpig feketébe, csöndes csevegésbe, lágy édes mosolyba.

Tán szebb is vagy így. Tán jobban is szeretlek igy. Tán, – mit én tudom, hogy vón, ha nem igy vón.

Én csak azt tudom, hogy boldog, boldog, nagyon boldog Husvétot kivánok Neked, akit én annyira szeretek, a mennyire csak telik az én szegény szivemből.

Mit adjak én ajándékul, én fődiekben szegény fiu Neked?

Hiszen utolsó kincsem

is

[beszúrás]

a szivem [törölt]
« is »
már rég tenyeredbe tevém, – ugye az [törölt]
« é »

e

[javítás]

nyém a tied? Ugye a Husvét feltámadásra hivja alvó bizalmadat.

Óh légy boldog, – (de csak én velem!)

Csókollak számtalanszor, sirig szerető

Zsigád

Móricz Zsigmond