Holics Jenő – Móricz Zsigmond, Holics Janka (1905-02-09)

  . 905. II. 9.  

  Kedves   és  !  

  Ritka alkalom a mai a levélírásra – kár volna elmulasztani. Majd később meg fogom mondani, hogy miért olyan ritka – elöbb még valami mást akarok mondani.  

  Vasárnap-hétfő-keddet töltöttem; kár hogy nem volt e napok közt kilencedike. Ezt nem is akartam megmondani, de a tollam hegyére jött.  

  Tegnap – szerdán vásár volt, ott volt   is – azután   és   is.   mint asszony sokkal jobban néz ki – többet mutat, nem tudom úgy van-e   is? Azt mondta – azaz jegyezte meg, hogy nagyon, de nagyon jó dolgotok lehet, – igy gondolja ő – mert nem irtok nekik, pedig ti vagytok a fiatalabbak – (már t. i. házasok).  

  Mindjárt irom tovább, csak papucsot veszek fel, mert nem hagy gondolkozni a tyúkszem. – – –  

  Igy la! Ez már aztán valami! Áj de finom! No de ezt nektek hiába magyarázom, nem értitek, nem érthetitek!  

  Aminap voltunk, – ott voltak Halászék is (csókoltatnak mindannyian mindkettőtöket) szóval ott voltunk, mink is. – És rám fogják – azaz fogták, hogy vőlegény vagyok! No hát vas für eine Érzés fogott el engem – az valami íszonyú kitünő! No de ezt hiába is magyaráznám nektek, ti ezt meg nem értítek – áh – áh! Pedig hát én valamivel inkább gondolok , mint ! (Igaz! Itt van már az Anna kis húga – tán egy hete, hogy itt van) Szóval azt akarom kérdezni, hogy tekintélyetek van e már igy – hogy is mondjam, az utc

[törölt]

« z »

án? Meg aztán ha valahová együtt mentek, nagyon vigyázzatok arra, hogy hogy mentek, mert mindenki rátok néz és stb. stb.  

    is csak áprilisig lesz itt – talán Kiss jön a helyébe.  

  Meg odahaza is okosan-ügyesen intézzétek el a dolgaitokat, ne nagyon vitatkozzatok – hogy ezt igy kellene! De fenét – igy kell ezt! Meg nekem is irjatok néha, teszem fel 1906. február 8-án a születésnapomra (úgy, hogy 9-én kézhez kapjam.) Esetleg: foglaljatok helyet itt mellettem…!  

  Lám   komám kitett magáért pedig nem is akart; hátha még akart volna! Küldött egy szép Fedák-lapot, de nem irt rá semmit – nyilván véletlenül kaptam a születésnapomra? (Ha nem restellitek, hogy nem irok neki már nagyon régóta, ne irjátok meg a cimét, ellenkező esetben fogom kérni! Amit   kaptam, azt valahogy megirtam)  

 

Itthon

[bizonytalan olvasat]

is nagy ünnep volt ma este, 8-órakor hazajöttem a

cserivóból

[bizonytalan olvasat]

, hát   előmbe áll, hogy válasszak magamnak valami jó vacsorát! Megértettem azonnal a helyzetet! „Hát” mondom „vagy két tál káposztás sztrapacskát”! És csak azon múlt, hogy nem ettem káposztás sztrapacskát, hogy nem volt káposzta – ’No és aztán a 2 tál k. sz.-ból (nem akaródzik annyi sokszor kiirni, hogy: sztrapacska”; azért irom csak k. sz.) lett négy – azaz 4-égy darab nem kicsi – zsiros piritott kenyér. No mondom – nem jó volna mindennap 4-égy darab piritós kenyeret vacsorálni zsirral, mert iszonyu sokáig tart az, mig az ember 4-égy drb. kenyeret jól megpirít és meg zsiroz – addig meg mindig két oldalt csurog a nyála. Nagy sokára hozzájut, hogy megegye a kenyerét, hát 2-ét perc alatt vége és az ember nem élvezett jóformán semmit, mert hát 2-ét perc alatt sokat nem lehet élvezni! Igaz-e?!  

  Szóval így volt és csókollak mindnyájatokat –  ,   kezeit csókolom. –  

  még mindig  

    nem szeretném, ha helyettem másnak kellene csókolnia, azért ezt én majd el fogom intézni, bizzad csak rám és Ő Rá! Au revoir!  

  Most pedig – im elközelgett az idő! Megyek én is ! Hiába! Igaza (van) – volt –  : „Álom a természetnek legszebb adománya; megnyilik ekkor vágyaink tartománya, mit nem lelünk meg ébren a világon.” – Azért hát az áldóját! Teszem fel: aludjunk!!!