Móricz Miklós – Móricz Zsigmond (1913-05-03)

  , 1913. máj. 3.  

  Kedves  !  

  A Világ[PIM] közgazdasági rovatvezetője,   nagyon beteg, ahogy én tudom, a rovat már régóta gazdátlan. Nagyon kérlek, beszélj az érdekemben  , aki ismer engem (most is van nála egy kiszedett czikkem), de azt hiszem, nem tudja rólam, hogy a te öcséd vagyok: én legalább sohasem mondtam neki. Ha most nem is lehetne szó arról, hogy a rovatot átadja nekem, mindenesetre felvehetne czikkirónak és munkatársnak, mert tudtommal különben is kevesen vannak a Világnál. Mondd meg, hogy már én mindent csináltam lapnál, – s különben csak kérdezze meg   tanár urtól, aki munkatársa, meg  , sőt   is, akik mind ismernek. – De ha rendes munkatársnak nem vehetne is fel, kérd, hogy közölje gyorsabban a czikkeimet: ezzel a riporttal is nagyon régen várat már, ami most van nála (igaz hogy ez nagyon hosszu és ezért nem tudja elhelyezni, amint ő mondja.) Én ugyan ugy is nagyon szivesen szerződnék vele, hogy fizesse csak a megjelent czikkeimet és ne adjon fix fizetést: így mindenesetre jobban járnék, mert többet kereshetnék. S kérd meg arra is, hogy fizessen jobban, mondd meg, mennyire rá vagyok szorulva. S igazán őszintén ajánljhatsz neki: mert csakugyan nem vagyok rossz ujságiró és különösen utóbb sokat fejlődtem ebben az irányban. – S csak most bejuthatnék valami redakcióba, sohasem esnék ki többet, – mintahogy a Függetlennél[PIM] is szerettek. De nem tudom magam első látásra megszerettetni.  

  Kérlek szépen, felejtsd el, ha haragudtál rám, vagy legalább tedd félre, ha haragszol. Én sem haragszom rátok, pedig el kell ismerned, hogy több okom lenne rá, mint nektek, bár viszont azt én ismerem el, hogy ti nem bántottatok engem közvetlenül, (ámbár te még ezt is megtetted, , ahol igen igazságtalan voltál szomoruságommal és elkeseredett, éhes állapotommal szemben), míg én csakugyan bántottalak benneteket. De hidd el, hogy mindig legtisztább szándékom és legszebb tervem volt, hogy legelső sikeremet arra fogom felhasználni, hogy veletek legalább a régi jó barátságot helyreállítsam, mert én is híjját érzem annak, amint azt hiszem, ti is. De a siker várat magára: hidd el, hogy dolgoztam is érte és csakugyan nagyon jó kilátásaim vannak rá. Hiszek is benne.  

  Kérlek szépen, ne hidd, hogy mindezt önzésből teszem és mondom, magad sem hiheted komolyan, hogy önző volnék. De tedd meg ezt még hétfőn: mi idehaza igen nagy szükségben vagyunk, s csak most kezd talán jobbra fordulni.   állása van, de még nem foglalhatta el, ugy látszik,   is van. S én is friss és munkára kész vagyok: biztos vagyok benne, ha most sikerül megfogni valamit, soha sem eresztem el többet. – ölel