Móricz Zsigmond – Hegyaljai Kiss Géza (1913-02-07)

  , 1913. febr. 7.  

  Kedves  !  

  Jól sikerült estémen tényleg jó lett volna   is találkozni. Örülök, hogy Édesapjával engem is szoktak emlegetni, meg   bátyámmal. Érdekes az, amit a történeti regény írására való kötelezettségről ír. Én az elmúlt időknek nagy hanghallgatója vagyok és   látom a letűnt századok egyik legnagyobb magyarját, legmagyarabb nagyságát. Látni akarom az embereiben a kort és megszólaltatni annak a kornak hangját, amelyben elmélyedek. Már dereng a lelki látóhatáromon   mindenképen vezérnek termett alakja. Helyenként úgy érzem: drámának kellene lenni a róla szóló írásomnak. De benső történéseivel, érzelmi áttüzesedettségével a regénynek is lebilincselő hősi ura lesz. Maga a nyelve is érdekes, igen gondos tanulmányt igénylő része a megelevenedő Gábor királynak. Lesz az írónak történelmi regénye, kedves  , mert az író bensejében már van. Terjedelmét is látom már. Három kötetnél alább nem adom. Rövid, itt-ott nyers, de mindenütt emberi szólásai jellemfestők is, kortörténeti megvillanások is. Belülről én már látom  . Érzem: fennakadás nélkül fog papírra ömleni, jobban szeretném így írni: ércbe ömleni a nagy fejedelem fenköltségében is emberi alakja, ha egyszer nekidűlök az ő Erdélyéről és a magyar vér legigazibb fellángolásából eredő emberi remekműről írni. Arra a kérdésre, hogy mikor? Mikor lesz könyvvé az írásom? egyelőre nem válaszolok, hiszen az írásom természete és tárgya hozza magával a lelkiismeretes neki dőlést.  

  A néprajzi gyűjtésről annyit, hogy  , a nagy folklóristával baráti viszonyban vagyok, hol ő biztat valaminek a gyűjtésére engem, hol én őt, de nem kötöm le magam néprajzos irodalom munkásává, hiszen én a gyűjtésemet legtöbbször mindjárt fel is használom elbeszéléseimben, vagy abban, amit éppen írok.  

  Küldöm szíves és meleg üdvözletemet és  , az Alma Mater kiöregedett diákja