Kozma Andor – Móricz Zsigmond (1912-03-19)

  912 márczius 19.  

  Tisztelt szeretett kedves  ,  

  a „Boldog világ ” melynek egy példányával engem megtisztelt, folytonos, igaz gyönyörűségem. Mint ahogy titkos büszkeségem egész írói pályája, melyben én lelkesen és rendületlenül bíztam elejétől fogva; sokkal inkább, mint mások, tán még Önnél magánál is jobban. Azt ugyan láttam, hogy én, nagy tehetetlenségemben, mások kevés jóakaratával szemben vajmi keveset lendíthetek  , de szerencsére ennek az egyetlenegy fajmagyarnak, fényes tehetségén kívül olyan kivételes ereje és erkölcse is volt, hogy a mint elunta a pangást, ő maga lendített magán oly biztosat és kiadóst, hogy egyszerre fölreppent az őt megillető magasba.  

  Hogy szégyenleném én most magamat, ha arra kellene visszaemlékeznem, hogy elém hozta a sors ezt a kitűnő  , mikor még mások nem ismerték s én nem éreztem meg rajta a hatalmas talentumot!  

  Emlékezik-e még rá, hogy évekkel ezelőtt egy csinos nyulánk magyar uri fiuval találkoztunk, együtt az Angol királynő előtt? – Én bemutattam önöket egymásnak s amazt a fiut menten arra oktattam: jegyezze jól meg ezt a megismerkedést, mert ez a   egy igaz magyar nagy író, a kiről még sokat fog hallani és mindig jót. Hát az a csinos, derék úri fiu,   tegnapelőtt jegyezte el   leányomat.  

  Ő is a fiam is nagyon büszkén, sokszor emlegetik, hogy nagyon tisztelt urammal volt alkalmuk megismerkedhetni.  

  Nagy öröm volt nekem az is, mikor Gyulai emlékbeszédem  felolvasása közben az Ön baráti, kedves magyar arczáról olvashattam le az első helyeslő mosolygást.  

  Csak azért nem írtam meg eddig ezt a köszönő és barátkozó levelet, mert örök hajszában voltam s nem akartam   megtisztelő figyelmét csak amúgy formaliter, kutyafuttában elintézni.  

  Melegen köszönti  

  régi híve s igaz barátja