Móricz Zsigmond – Holics Janka (1910-04-30)

  , 1910. ápr. 30.  

  Édesem,  !  

  Most egy teljesen idegen ember házában hálunk s éjfélkor végre ágyba kerültek a korhelyek,   annyit kacag, hogy a szeme egészen elveszett régen. vagyunk, egy  . Ugy kerültünk ide, hogy   kocsit kért tőle, amin hazamenjünk , a hol ladikon mentünk volna át a vízen s a tulsó faluba odarendelte telefonon a saját kocsiját. Node mig befogtak betessékelt a nagysága, a gépészné, aztán bort hoztak, aztán a lovak állottak kinn, abrakot kaptak (a lovak egyen vannak) aztán vacsorát hoztak, aztán besötétedett, aztán megindult az eső, de aztán ujra elállott, ámde mi íme 12 óra előtt három perccel vetett ágyba készülünk, azazhogy   már alszik is, pedig mikor az íráshoz fogtam, szörnyen panaszkodott hogy egy csöppet sem álmos, attól a teától elmult az álmossága. No! a tea! nem tudtam meginni olyan rosz volt. Nem készítetted el babukám! Már tegnap este   oly gyalázatos löttyöt kényszerítettem magamba, hogy borzasztó. De ezt a mait ott is hagytam, három négy kanállal nyeldekeltem le belőle. – Ej de meg fogok én rögtön náthásodni, mert harisnyában vagyok, a cipőmet már kivitte a cseléd. – Pedig sok irni valóm van, nagy bevallani valóim is vannak! Pénzt költöttem, sokat vásároltam. Hogy mit, azt nem árulom el, majd meglátod. Még egy másik költekezésem is van: itt megismerkedtem a  , roppant derék, tevékeny, igazán ideális ember, a ki egyszerre mintaképe lett a Világbeli regényemnek. Roppant örülök, hogy megismertem. Egyáltalán olyan rohamosan gyarapodik az ismeretem a vidéki uri társaság terén, hogy már egész csomó tárcatéma van összeírva a noteszemben. Annyi van, hogy még tékozolni való is jut belőle. Ez az, a mit el akarok mondani. Szó volt arról, hogy itt egy művészetpártoló egyesületet akarnak alakítani, hogy az ősszel szeretnék, ha a Nyugat[PIM] felolvasna, hogy nincs abszolute semmi

[törölt]

« érdekes »

szép és nemes, irodalmi és művészeti dolgok iránt. Szó arról, hogy igazán meg kellene indítani valami kulturtevékenységet. Van a   egy gyönyörű ideája többek közt (már fázik a hasam) harangspecialitást akar építtetni egy uj toronyba. Engem szörnyen föllelkesített az eszme, s vállalkoztam rá, hogy cikket irok róla nekik. Igen örültek a dolognak s tovább diskuráltunk; elmondott a   egy remek esetet, a mely anyira készen van, hogy csak le kell írni s mivel arról volt szó, hogy senki sem akarja megkezdeni a kulturadakozást, azt mondtam percnyi föllobbanásomban, hogy: Uram, én ezt a mesét, a mit ön elmondott megírom egy tárcában Az Ujságnak[PIM] s a honoráriumát ezennel felajánlom önöknek a harangok alapkövéül.  

  Persze nagy lett a lelkesedés, és ennek még bizonyára messzemenő eredménye, emléke s remélhetőleg nagy következménye lesz; ha sikerül azokat a harangokat fölállítani, bizonyos vagyok, hogy országszerte híres lesz róla. No már mindegy akár lesz, akár nem, én holnap megírom azt a cikket, ugyis olyan egyszerü, hogy gyerekség lesz leírni. Én pedig ezzel

[törölt]

«

[...]

[hiányzó szövegrész]
Kiterjedés:
Ok: olvashatatlan
Egység: szó

»

leadom a névjegyemet Barsvármegye előtt. Adja Isten, hogy dus kultursikert teremjen ez a mag. Ugye édes aranyos  !  

  Ugy tele vagyok mondani valóval, hogy csak ugy dőlne belőlem a szó, ha beszélhetnék veled. Csak az a baj, hogy csak arról lehet beszélni, a

[törölt]

« mit »

mindaketten ismerünk, különösen apróságokat, idegenről csak akkor érdekes az efféle, ha kész tárcává van kialakítva. –   olyan büszkén hordoz mint az apa a fiát. Uton utfélen bemutat boldog-boldogtalannak, hogy: a sógorom! S ha pár percig beszélünk valakivel, megmondja hogy "szerkesztő, – író, – főfőmunkatársa a Nyugatnak, – a Sári biró  szerzője, 24szer adták már a Nemzetiben! – Nem győzök eleget szerénykedni s persze senki se hallotta hírét se a nevemnek se a Nyugatnak, se a Sárinak . Ellenben laposan rám pillantanak s egy óvatlan percben kitudják a politikai pártomat, ha ujságiró vagyok, gyanus vagyok. Mert itt mindenki politizál, iszonyu harcok folynak. Bámulatosan tele van minden ember a politikával. Most is egy főkortesnél rekedtünk a politika miatt, avval beszélték agyon egymást. Én meg hallgatom s boldog vagyok, hogy hallhatom. Ugy szivom magamba a szót, hogy no. Soha ilyen tisztán nem láttam volna bele az emberek lelkébe, s a vidék igazi életébe, mint most, mert most mindenki teljes szenvedélye erejében mutatja meg magát.   ugyan még mindig kevés nekem mentornak, mert sehogyse kerül asszony a szem elé. Nem is férek vele hozzá az igazi előkelőkhöz, mert ott neki "kuss". Mennyit sürgetem és igérgettetem vele, hogy elvisz  , meg  , vagy  ,  , hiszen tele van nagyuri családokkal, ne adj isten, látom hogy nem mer, roppant genirozva van velük szemben. Pedig addig nem hagyom itt míg belőlről nem látom ezeket. Pletykát már tudok róluk sokat, de míg nem ismeri az ember a helyet, addig nem is tudja megfigyelni a pletykát. Már pedig ha most belefogtam, nem akarom a nélkül abba hagyni ezt a kirándulást, míg igazán nem lesz valami sikere. Igazán ez a legjobb módja a tanulásnak, így kimenni a helyszínére és belenézni ezer embernek a tálába. Majd meglátod mit viszek én haza innen! Egész uj kincses bányát. Most jut eszembe, hogy az mutatja hogy még nem ismerem eléggé ennek a világrésznek az életét, hogy még nem tudok mosolyogni rajta, még nagyon egyszerűen komolyan veszem, mint a kiváncsi idegen, a ki beleskelődik, majd ha ugy megismerem, mint a parasztokat, akkor felülről nézek rájuk s átgyurom, alakitom őket. Akkor érek el az igazi álláspontra, a humorig. Most még ethnográfia nekem ez a világ.  

  Ugye édes, édes dárgám csupa diskurálás, filozofálás ez az egész levél, de ugy szeretném ha belémlátnál minden percben, hogy mivel vagyok tele s mi az a mit csinálok. Nem tudok én senki másnak ugy elmondani valamit, mint neked. Itt folyvást hallgatok, sosincs semmi beszélni valóm csak figyelem a mit beszélnek s egy percet sem szeretek ugy tölteni, hogy egyedül legyek. Mindenütt ott akarok lenni, mindent látni hallani, jól beleélni magamat ezeknek az életébe.  

  Csak rád gondolok sokat s tegnap reggel óta egy percre sem szűnt meg a szivszorulásom. Most ebben a percben már olyan erős, hogy nem tudok hogy ülni, ez már nem is szorongás, hanem szurás.  

  Mint mikor gyuladásnál szurást érez az ember a hátába, vagy mikor te szoptatás után néha azon panaszkodsz, hogy szur a hátadba, olyan lehet az, mint a mit én a szívemben érzek.  

  Nem is írtál semmit, de tudom hogy, remélem hogy nincs baj otthon, biztatom is ezzel magamat, de az is minduntalan az eszemben van, hogy te most egyedül vagy, mit csinálsz, unatkozol, fáradsz, gondolsz-e rám, haragszol-e (nem tudom miért, mikor rád gondolok, kivétel nélkül mindig ugy szorong a lelkem, mintha nagy vétkem volna veled szemben. A minap, mikor a leveled megjött olyan rémülten téptem fel, mintha a halálos ítéletemet vártam volna benne s annál viharosabb volt a hatása minden szódnak, minden édes-bájos-szerelmes tréfádnak. Igazán ugy futkostam a leveleddel sétálva, elbujva a bokrok közt, mint legénykoromban, ha olyat kaptam tőled, a mi enyire kedves volt, mint Irjál cukri lelkem angyalom, írjál édes-drágám, ugyis elég fáradságos és nehéz itt örökké idegenek közt s munkában lenni, ha írsz, elfelejtem minden bumat bánatomat s mindjárt ugy tünik fel nekem az élet, mintha most következnék az idő, a mikor ujra kezdődik. Mintha még sose lettem volna ember, hanem most kezdeném majd a mézesheteket.  

  Látod milyen bolondosod vagyok, édes drága gyönyörü angyalom. Imád  

   

  Indulunk haza felé, reggel van, május elseje, zenét is kapott a gazdánk, emlékszel-e a május elsejére?… cukrikám, kis ideálom!…