UTAZÁS A VÉGTELENBE
n
(Viziók egy rémregény olvasása után)
Láttam...
s hogy intem, int ki a lámpa zöld üvegén:
Bomlik a fürtje. Vár... De csattan a nyelve parancsa:
s horkan az ágy... Már nem is ágy! Nem!!
ÉRC ÖLE!
Tűz!!!!
gázgőz, bűz, szelep zenéje rág az idegbe
s hol döglik a város, a barna burába
már rázza a csöndet a sárga szekér...
Száz zug
zegzuga zár.
Szurkol a sár... de hátam be nem ér!
Telivér állat
táncol a porba föl, föl a dombra a gép.
Szédül az agy... Ó jaj!.. Ma szivem az ég közepén
és vérzik az éj, a szél csupa kén...
Az elme fonákja fordul a holdra
s lékel a száz foga már...
Most roppan a fék. Szabad ék... Előre!
Csak előbbre!! Izzad az érc... feslik a férc,
mi kötne halálba.
Bőg a szirén... Táncol a fény a vetésbe...
Húz a horizont... Vészre visongat a szél
és fójtja a mellem: nyelvem a holnapot nyalja
s hiába, hogy ajkam csupa vér.
Hajrá!!!
Végre! A föld! Ringat a föld! Őrzi vad gyerekét!
Árok!!!
Megállunk???
Hah!!!!!!!
Loccsan a sártemetö...
Földob a völgy és nyűjük a hegy taraját:
a motorban 90 HP s a Sátán szive ver.
Csillagok szúrnak... Fürdik az árnyam a kúsza mezőn.
Rest jegenyék fehérben futnak elönkbe
s köröttünk száz madárijesztő, kútgém,
falunk tornya, árva boglya karikáz...
valahol bús komondorokat öldököl a hold...
s mi véresen rohanunk a sárga fényben,
mint Ponson du Terrail vad fantáziájában a rablók
s előttünk is végtelen a tér – – – – – –
– – – – – – – – – – – –
