LEGÉNY GAJDOL
Miért peckeskedik az én hetykeségem?
Majoranna nénő.
Magamba lődörgök az alvégen, a fölvégen,
Majoranna anyám.
Hiszen csak ezis-azis a lány botlik az utamba,
Hiszen csak ezis-azis a lány örül, ha alma
dagadozik melléből kezem nyomogatására.
Haj, de hiába cók-mók! hej, de
kedvet szontyolitó dibdáb az élet vására!
Majoranna anyó.
Hiú alatt, lajtorja megett, belül diákolok,
Jázmin lelkem,
Ablakon keresztül tubákolom a virágokat,
Jázmin galambom.
Egyszer az erdőszélen megcsuklottam – nem ő volt,
Amerre a bozót haja a sodrásba fonnyad – nem ő volt,
A kiöltözött fakisasszonyokból kikancsitott – nem ő volt.
Csak ő bujkál, bujdokol fene szivü, durcás Seholba,
Jázmin rózsám.
Nagy darabot kivágtak a levegőég husából,
Majoranna nénő,
Hijába nyúlkál az ujjam ki összekulcsolásából,
Majoranna anyám.
A nagy tereferébe nincsen kihez szólni,
A nagy édességekbe nyálam kezd keserűbe szikkadni,
A nagy jószagoktól facsarót kell szippantni,
Jaj: nem birom érinteni, kihez nem is akaródznék nyúlni
Majoranna anyó.
Minden rokolyának az anyja gyötrelmes gádora legyek én,
Majoranna anyám?
Minden régi illegetésnek uj maskarává gyötrője legyek én,
Majoranna anyám?
Gyülöletem, meg eröm felnedvedzik szemembe,
Talán a tenyerem az arcomon széjjel is kenyte.
Jázmin, Jázmin.
Csak egy levélkéje, csak egy cafatkája hullna az egyiknek vállára,
Mikor a vizből kiszemérmetlenedik a válla,
Hogy rágondolhatnék nem tudom én micsodásságára!
Jázmin.
