Dráma

  Ne zokogjatok! Harapjátok el inkább az ajkatokat. Ne zokogjatok, amig a küzdelem végéhez nem ért.  

  Ne párologtassátok könnyü cseppé és gőzzé a tűz nehéz televényét. Tartsátok meg a könnyeiteket, hogy a szemetek ki ne száradjon akkorra, mikor szét kell nézni a pusztulás felett.  

  Azután zokogjatok föl és hallgassatok el. Ne sirdogáljatok azután sem. Gyüjtsétek és őrizzétek a fájdalom tüzes esőjét a szivetek feneketlen medencéjében, abból mosakodjatok reggel és este. Mindennap szebbek lesztek tőle, mint a márciusi hótól. Gyüjtsétek és viseljétek a fájdalom terhét, lássátok jól, rnert a fájdalom kőszenéből gyullad a jövő.  

  Néztem a szilveszteréji vigadókat, akik nem tudtak sirva vigadni, mert elpocsékolták könnyü könnyeiket. Láttam villanyverte hig levegőben hig fejü örvendezőket, hig kedvü duhajokat, hig vérü ajándéklányokat, ragyogó női arcokat, amelyek könnyüek voltak és cukrosak, mint a habcsók.  

  Ezek azok, akiknek nem terhes és nem titkos a jövőjük. Nincs.  

  A jövő ott van, ahol az erő sürü és sötét. A vad kamasz szemében, komor fejek szép ivelésü súlyában, mellük csipkéit tépő szüzek olthatatlan gyűlöletében és haragos vágyában. A zöld gyümölcs keserű levében. Az izom lázában.  

  Tiszteljétek a fájdalom önérzetét, a harag méltóságát. Jégfelhő a fájdalom, mögötte a foltnélküli nap ragyog. Súlyos esőfelhő a harag, amely megitatja a száradó vetést.  

  Az a derü, amelyre bármikor rá lehet gyujtani, mint a pipára, nem ér többet egy pipa dohánynál, hamar füstté válik.  

  Azt az örömet szeretem, amely erős, mint a természet maga. Süt, érlel és perzsel, lázasra piritja a bőrt, mint a magvak magva: a nap. A napból szakadt ki a föld s a földből mindnyájan hordozunk magunkban egy kis napot.  

  Napszilánk van bennünk. Ha örülünk, az örömünk határtalan, felhajit bennünket a levegőbe, megcsókoltatja velünk a füvet és a levegőt Ujjongunk, hogy a természet: van, hogy él és uralkodik bennünk, kacagunk, hogy uralkodunk rajta.  

  De vannak gyötrelmek. Nemcsak természet van. Van társadalom, sok jóval és rosszal. És sokszor borul árny tiszta szemek fényére. Ilyenkor a hang is dörög, moraj hallatszik a föld alól, a tűzmag forrong kérgek rétege alatt. Fesziti a burkot. Áldott hang ez, a fájdalom és az erő hangja. A lelakatolt termékenység és a jövőre való tüzes tisztaság nyögése. Káromkodás a hit jegyében. Gyilkos harag az élet szentségének védelmében. Játszó izmok láza. Keserüség, amelynek jó magja van, édes őszt igér. A természet és társadalom találkozása: erkölcs, amely parancsol és követel.  

  Ne szórjátok szét, hanem gyüjtsétek az indulatokat. Keressétek a vágyaitok nyilását, az utat, a tettek ajtaját, az életetek egyvonaluságát. Ne görbüljetek és ne lengjetek, ne kusszatok csigavonalban. Inkább maradjatok egy helyben, arccal az utatok irányában és gyüljön az erőtök, bármily fájdalmas is az erő elviselése.  

  Eddig nem termett drámákat az életünk. Az erők, az emberek nem ütköztek komolyan, megalkudtak, vagy kitértek. Egy kis élet, a megalkuvás túlkönnyü volt itt mindig s a különvélemények harca: letöretik.  

  Kérlelhetetlenek, tiszta erők, adjatok drámákat ennek az életnek. Adjatok sok önérzetet és naptüzzel bélelt komorságot. Váltsátok meg a nagy magyar jövőt, amely eddig elfult a sóhajtozásban, önvádban, lemondásban, tétovaságban, nemtörődömségben, céltalanságban, gyengeségben és könnyü erőszakban. Jöjjenek az életerős tragédiák.  

  Addig pedig értsük meg a szilaj életöröm hangsugarai mellett a sötétben vágyódó erők mogorva árnyékait, a zavaros földalatti morajt, amely tiszta tűzrétegből ered.