Világnézet

  »A Tett« cim ne hasson senkire megtévesztőleg, nem az extrém szindikalizmussal egyenlő. Nem jelent egyenes vonalat az ötletszerüségtől a cselekvésig, hanem a megismerésen keresztül magát a cselekedetet, az alkotást, a nemesitett természetet. Mert a tett nem a káoszt kutatja. Költőit, esztétáit és tudományokkal foglalkozóit, nem a világrend megismerhetetlenségei és misztikuma, hanem a törvényszerüségei érdeklik. Mindaz, ami eddig történt, mint élmény, mint kiélés és mint az individuum egyébb szellemi törekvései, mindez, hogy szavaival éljek, a »lélek atmoszferájában« játszódott le. Belső történések voltak, légmentesen elzárva a külvilág érintésétől. Mindaz, ami kinn történt, profán és piszkos volt, nem alkalmas a megéneklésre. Az értékek skálája egyuttal a finomságok és finomkodások skálája volt. De ezeknek a metafizikai képleteknek nincsenek törvényszerüségei. Az u. n. szabadakarat, az önkény, a tetszés helyettesiti itt a célszerüséget.  

  A tett kilép a lélek atmoszferájából. A teleologikus világrendet, a kozmoszt énekli meg és igy az erők éneke. A lélek atmoszferájában minden korlátozva van és a keretek végesek, a mozgás csak látszólagos mozgás, mert az egyéni kielégülés tiszta statikája helyettesiti az élet dinamikáját.  

  A tett a végtelenségek és az univerzálitások felé lendül. Számára az értékek skálája a fájdalmak, az emberi boldogságok, az életsorsok és a nyughatatlan természeti erők skálájává változik.  

  A tett világnézetében állandóságot csak a törvényszerüségek képviselnek, mert számára semmisem befejezett, örök mozgásban van az egész világmindenség, ahogy már mondta: pantha rei, minden folyik. De ez a mozgás nem imbolygó és céltalan mozgás, hanem célok és lehetőségek felé tör. Egy, magában a természetben rejlő immanens lehetőség, de életté csak akkor változik, ha az emberekre hat és ezek adják meg követendő irányát. Igy az atom és az univerzum fogalma egybeolvad, mert az atomnak univerzális lehetőségei vannak.  

  A tett világnézetét jellemzi a pozitivizmus. A pozitivizmus úgy – ha nem is olyan formában – mint ahogy elképzelte. Visszatérünk hozzá, azért, hogy kiinduljunk belőle. Ő a lehetőségeknek nem a feldolgozója, hanem végtelen gyüjtőmedencéje, akinél elméleteinket nyersen, ősformában megtaláljuk. A formát nem találta meg. Lehet, hogy a három stadium törvénye csak képzet. Lehet, hogy nem volt metafizikai időszak, és lehet, hogy nem jön létre pozitivista. Lehet, hogy a fejlődés ètappejai nem határolhatok el, mert a fejlődési vonalak egybeolvadnak és amiket mi különböző koroknak tekintünk, csak a végtelenség feldarabolásai.
De hisz maga mondta, hogy ezek az elhatárolások csak forgalmi könnyitések.  

  Egyetlen nagy, mindent betöltő tény van és ez a mozgás megállapitása; a társadalomra vonatkoztatva a társadalmi haladás ténye. De ez a mozgás még nem élő mozgás. Nem embereken keresztül történik. Amorálista és anetikus, céltalan és iránytalan.  

  A tett kilép a szabad mozgás atmoszférájából, mert irányt ad a társadalmi haladásnak. Már nem pantha rei, vagyis egyszerü reflexió, a dolgok megállapitása, hanem túlmegy a puszta megismerésen, teleologikus szempontokká központositja, cselekedetté lenditi. De ez nemcsak egyszerü filozofiai probléma, tudományos akaratelemzés és nem Schoppenhauer akaratmetafizikája. Mert a tett felé nagy célok integetnek, ameddig hosszú az út. Egy megbélyegzett szóval utópiáknak szokták nevezni, mert azok szemében csak az a valóság, amiket érzékelhetnek és láthatnak, az ő számukra nincsenek szükségszerüségek, amelyek bekövetkeznek. Ők a kávéházi epikureusok, akik számára a világrend adott, megváltoztathatatlan és nyugvó tényekből áll, lehetőségek nincsenek.  

  A tettnek kevés a szociáldemokrácia, de hisz a szociálizmusban. Nem a társadalmi intézményeken át akarja reformálni az embereket, hanem az emberek révén az intézményeket. Elismeri az anyagi élet és az emberi cselekedetek kauzális kapcsolatát és szoros kölcsönhatását, de azt hiszi, hogy az egyetemes akarat győztes marad az anyagi erők felett.  

  A tett nem népies és nem száll le a tömegekhez, hanem magához emeli őket.  

  A tett a tömegmozgalmakba veti bizalmát és igy a forradalom atmoszferájába lép. Általa várja az összes értékek ujra értékelését, az emberi erők e szent táncától várja az emberiség megujhodását, ahogy mondotta: az emberiség bevezető történetének lezáródását. És itt csatlakozik világnézete , mert ahogy szerint az állam, amikor hivatását teljesitette és a vadság állapotából felvezette az embereket a részleges civilizációig kimúl, – a tett, amidőn az embereket az álértékek és elnyomottság világából felvezette az általános emberi szolidaritásig és az erők boldog, harmonikus és isteni játékáig: a szociálizmusig, felolvad az őt környező végtelen természetben, ujból átalakul mozgássá és átadja szerepét a társadalmi haladásnak.