Ma találkoztam először a szeretőmmel,
a kőbörtönök közt, a csupasz, meztelen utcán:
Pesten, a dadogás városában, a nagy dunaparti erdőn –
és villant a szeme – és vágott a szemem –
ó drága borát öntötte a szivemre a perc.
Most, a kőbörtönök közt dobbant rám az élet
a komédiák és lárvák dohos pódiumán,
minden cifra és sallangos cafatjával
meredt ránk a sok rendező szúró szeme:
Lendül-e a vér imája a csonka aszkéta tornyok alján,
a papirtörvények hét pecsétes parancsa ellenére
Lesz-e aki birja, van-e hozzá mersze.
Rongyos külömb atom, ki akarni akarja?!
Te drága dac, ki kidobtad az elpirult arcára a mosolyt
és ragyoghattad a tilalom arcok mozgása ellenére
a szidalmak és vágyak torz vigyora özönében –
ó drága akarat ki ujjongó lepteimet bevárta.
Szent magadra lázadás te,
Ki indulni mertél a meddők szörnyű, kaoszában
a tragédiás úton, a daloló jövő elébe,
ó imádságos számmal csókolom a szádat!
És mentem az ősi gránit zengő teste fölött
a szeretőm oldalán, a kavargó babylonban
és énekeltem gyuló szemek felcsapó tüzét,
a piros és forró szájak csókszomjas lázát,
ki ellopja a körmös kufárok rab asszonyait,
a lányok szüzességét a virulás helyébe,
az aggszüzek szomorú bűnét és a világnak
arcába rugja a léleknyomort az éhes utcasarkon!
Ó ujjongón daloltam a szivemnek harcát.
A szivemnek, ó ember, a te szivednek harcát,
az életnek, életes, igazabb, szebb arcát,
megfogant éjszakák csudáját daloltam a vigyorgó kainoknak,
és tömlőcöm durva őrének: az Idő halálos mosolyának
minden ember titkát teritettem minden időben
szüz meztelenre kacagva elébe.
Koszoru
Ferenc
Szerző ???
