MŰVÉSZET
IRODALOM
Barta
Lajos
: Egyszerü szivek
Szerző [PIM]
1. A kritikus mindig integral-számitásokat végez. A
végtelennel, a kimérhetetlennel dolgozik. Lehetetlen mindig visszamennie a
számrendszerére, a tizes számrendszerre, amelyből kiindult s amelyben a
kétszerkettőt mindenki nyugodtan fogadja el négynek.
A művésznek külömb embermatériának kell lennie a többinél Olyan
akaratnak, vágynak kell benne lennie, amely áthat az életen, amelyet néz.
Szemének irányzéka messzebb hord a kortársak horizontjánál.
Deductio ad simplicissimum: az még nem művész, nem creator, aki
csak nézi a körülötte bugyborékoló életet és kifejezi, a mit lát, az csak a
kifejezésnek, a technikának virtuóza: artista; még nem művész az, aki
pusztán a benyomásait fejezi ki, bármily érzékeny s bármily suggesztiv az
egyénisége s a lantja, az csak egyéniség és artista.
A müvész azért vezető embertipus, mert az az alkotó erő
dolgozik benne, amely a természetben is válogat a hasznos és haszontalan
között s az evoluciót végzi, a fenmaradást, a fejlődést szolgálja.
2. Az iró két uton adhat ilyen erőt a munkáinak. Vagy az élet
legmagasabb emberi értékeit koncentrálja: eszményeket vetít az életre. Vagy
átvilágít az élet szomorú, csunya, reális tüneményein a fájdalmával,
életörömével, sugárzó erejével...
3.
Barta
Lajos
fantáziája
az élet szomorú zugait járja, a lélek szegényeit látogatja, mint az
apostolok. Nézi és szánja a gyámoltalanság, a szürkeség és sötétség
körforgását. Legtöbb elbeszélése tiszta kör, amelyben minden pont kezdő és
végpont, az utolsó mondatok: ismétlődései a kezdetnek. Hangsulyozza, hogy az
életet nézi s az élet ilyen. A részleteket is észreveszi, apróságokon is
megakad a szeme, fontosnak tartja ezek feljegyzését, hogy agnoszkálni
lehessen az élethűséget.
Hivatkozott személy [PIM]
Fogékonysága: a fájdalom és a részvét. Az élet szürkesége – és
helyenként velőkig ható borzalma – azért hat reá s válik témájává, mert igen
finom a szocialis érzékenysége. Fényérzékeny lélek, akinek fáj minden fény,
amíg beszögezett ablakok vannak másutt. Ez az érzékenysége, gyöngédsége,
szeretete minden teremtett lény iránt, áthatja az elbeszélése reáliáit. Ez a
munkáinak második magasabb jegye. Ebben költő, de túlszerény, passziv. Ennek
az erejének kicsi a kezdősebessége. Bennünk nő meg nagyszerű
kifejezőképessége révén. Maga az élet, melynek részesévé tesz, úgy hat
reánk, ahogyan ő akarja. A vonásai biztosak, az indulatai magukkal ragadnak;
a természettel egyesülnek szavai, amelyeket a lomboktól, vizektől, széltől s
a föld reszketésétől tanult. A „Pusztai történet“ olyan nyugtalanul,
fájdalmasan suhog, bukik előre, mint a megsebbzett óriás madár idomtalan
szárnya. A szembesütő nap fekete tűzhullámai paskolják a száraz nyöszörgő
földet s a szivünket. Az a drámai erő tör ki itt a
Barta
Lajos
nagy
képességei közül, ami csak a kivételes, nagy jellemekben terem meg. Azt
hisszük, jó drámákat várhatunk tőle.
Hivatkozott személy [PIM]