VIZIÓ
Fáradtan dagasztották az agyagos földet. Tovább! A levegőben
tüzes csóvák sikongnak – füstoszlopok túrják a földet. Csak tovább! Foguk
alatt csikorgott a fölkevert por. Éles csattanás.
Fogukkal kaparták a földet. Fölhasadt az inyük. Nem engedett.
Hátukon magasan ült a nehéz teher – fejüket vörösre pörkölte a sivító golyó
– tűz– fűst kavarodás.
Meleg húsdarabok repültek a vonagló testekre. Vér, sár a
levegőben sűrű péppé keverődzött. Lecsapódott. A lovak vonítva egymásba
menekültek. Aztán – – –
Egy vékony arc bukott föl, s fehérlő haj gubancoskodik rajta.
Kezéből csurog a vér – lábai erőtlenül csúsznak – fölkapaszkodott. Nagyokat
sikongatva dobálta előre a testét.
Vizes szemek pukkadtak szét a lába alatt. Félre billent – keze
egy nyitott hasba csúszott – magas ívben szökött ki a nyálkás lé.
Egy ülő ember néz rá. Tüdejében széles acélkés áll.
Hozzácsúszik – megtapogatja. A megingott test nagyot bukfencezett. Vállára
hajolt – száján ömlött a habos vér – visszafordult.
Izzadt testét hűsítgetve futott körbe – fejét, mintha kerékbe
szorították volna, zúgott – tüdeje sipolt, fújt, nyöszörgött, mint egy
lyukas hermonika.
Valamibe megbotlott. Fölvette, csontos keze széles nyílást
érzett. Mint valami éhes ragadozó neki esett. Reszellős torkában morgott,
keserített a meleg ital.
Szája vörös karikákat törült a fekete földbe – vizes haját
összekuszálva vonaglott. Összezsugorodott.
Árulás – üldözés – szagos hegyek alján sebesre mart szenvedők
éhesen itták Jézus csengő szavát – fegyveres katonák ordítása – a megváltó
vértelen testén, már durva bőrcsíkok táncoltak...
