SÍRÓK–SÍRÓK!
Nem baj, hahogy a férgese hullik,
Nem sirtunk soha, ha omlott a vér.
Nem lesz attól az erdő kisebb
S az egész fa, legalább mind napot ér!
Tudom! most min mit rimánkodik
A néhány rugástól rimává puffadt jóság,
Hogy az élet jámborult móka
és fátumok gyeplőznek a keresztúton,
a fáradt lábban sorsok baja párzik
s már csak „egyszer elnyújtózni“ volna jó.
De nem a kisasszony sir most,
Kinek fáj a kitekert nyaku csirke
Meg a néni, kit „bánt“
A fertályba vágott disznó a hentes fogasán.
