HIMNUSZ
Baglyas faszüzek kontyán állong a sárga toronyóra:
dél van
s az én fiatal testem nyujtózik a juniusi földön,
bútlan, megforrtan és szőrverten,
mint valami uj, soha meg nem csömörlő Ézsau.
Hahó!!
a tág, aranyló térbe most beléharangozom a nevem:
a-ha-ó...
s a magasság visszaöbliti rám a pünkösdi ekhót.
Ó férfitest! Én mezőkre vetett testem!
A nap égő ostorai alatt most bronzosan terülj,
ragyogj s mint valami eleven hangszerszám
erőd szakadó kedvét harsogd föl a kék, ismeretlen égig.
Ó férfitest! Erők csirája! Dús élet-torony!
Most rúgd el a két völgybe futó lábad
és dobd el a két örömtelen karod.
A föld anyás, megáldott testén – lihegő, vad férfitest
ó testem!! most benned sokszorozódik a folyók folyása,
a hegyek égbe szúrt taraja, a prairik süket végtelenje
és billió elevenjével a meg nem nyirt dzsungel.
