SÉTA A PERIFÉRIÁKON
Hosszú, muzsikás iramban nyújtogatom a lábaimat.
A lábaim, villamos fürge motollák, mérik a földet
s a kezeim pihenten ivelnek, előre-hátra rugódznak,
levegőt kaszálnak s fürdenek a zuhogó fényben.
Előre! Tüzek pacsmagolják az eget. Előbbre!! A táguló perifériák.
Ó, facsaró, vad életszag. Szobros mozdulások. Harag. Sirás. Nevetés.
S ó, lányok megduzzadt anyányi melle. Kipárzott szép hímek.
Halleluja nektek a fölszakadt reggelben!!!
Odakint most vérben dagadnak a nyárközépi földek.
Orditsatok föl gépek! Jó testvérek. A levegőben. Hüvös pincékben.
Szénporos műhelyekben. Táncoljatok a roppant gránittalpakon.
Acélhomloku szentek. Halleluja! Nyers olajat habzsolók.
Dagadjon forró szügyetek. Vessétek ki a szelepeket. És veszettül
zakatoljatok.
Öljétek meg a hősök álmait s a gyávák undok halálvonitását.
Lábalok a sárga sokszögek között. Hatalmas koncert. Csak rajta!..
Rajta!!
Igy!!! S izzó vasfogaitokkal marjátok el a bús, csontkezü fékezőket.
Az örökös rabszolgát!
Inognak a sebes tűzfalak. Csak rajta!!! Porzik a rőtt, keményhusú
föld.
Orromon, számon, füleimen magamba szivattyúzom az élet szakadó
zűrzavarát.
Itat a csurgó vörös nap. Tenyeremet rápaskolom a harsogó szijjakra.
Hajrá!
Kerekek pergő bordáira. A kurblikra. Emeltyükre. Erőm most pattogjon szét
az űrben.
S bő ereimben búgjon, dohogjon, vihorásszon a munka fölriadt
ditirambja.
Mert fordulnak az utak... Vissza! Pipiskés nyomokon a fodrozó
városba,
A körutakra. Vidámsággal terhesen, mocskosan. A cukrászok és
illatszerészek kirakatai elé.
...Még hosszabbra nyújtom a lábaimat. Hej! Vihogjanak, akik szembe
botlanak velem.
Az ördög lakodalma. Sohse halunk meg! Karjaim. A karjaim párt akarnak
nyalábolni,
S duhaj, kamaszos ábrázatomat ma beléhomorítom a világba.
