Digitális forráskiadás

Keresztury Dezső levelezése

Keresztury Dezső hagyatéka a MNMKK Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának legterjedelmesebb levelezésanyagát foglalja magába. A korpusz a 20. századi értelmiség kiemelkedő alakjait sorakoztatja fel, az olvasó elé tárva a magyar kulturális, társadalmi és politikai élet közel 70 évét.

A hagyaték 1976-ban került a nemzeti könyvtár gyűjteményébe. A még aktívan alkotó Keresztury, egyedülálló módon, egész életművét adományozta át az intézménynek, amelynek vételárából alapítványt hozott létre a könyvtár számára, ezzel támogatva a könyvtárosok tudományos munkásságát. Egészen haláláig folyamatosan kerültek be az anyagok a hagyatékba, amely magába foglalja a kéziratokat, okmányokat és a gazdag levelezést. A mintegy háromszáz doboznyi örökség feldolgozása, digitalizálása és publikálása a nemzeti könyvtár kiemelt projektje.

A levelezéskorpusz közel 4500 leltári tételből áll. A legkorábbi levelek a 20-as években íródtak, a gyűjtemény tehát az alkotó közel 70 évnyi munkásságát foglalja magába. A korpusz digitális feldolgozása és közzététele 2024-ben, Keresztury születésének 120. évfordulója alkalmával kezdődött el a Digitális Bölcsészeti Központban. A digitális szövegkiadással párhuzamosan a leveleket a könyvtár online kézirattári gyűjtőoldalán, a Copián is közzétesszük.

Életrajzi ismertető

Keresztury Dezső (1904–1996) Széchenyi-díjas akadémikus, író, költő, irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár, kultúrpolitikus, a magyar kulturális élet kiemelkedő egyénisége. Tanulmányait Eötvös-kollégistaként a budapesti, a berlini és a bécsi egyetemen végezte. A doktorátusa megszerzése után a berlini egyetem magyar lektora és a Magyar Intézet könyvtárosa lett. Majdnem tíz évet töltött Berlinben (1927–1936), ahol lefontosabb tevékenysége a magyar nyelv és kultúra megismertetése volt a német diákokkal. A magyar értelmiség fontos alakjait, irodalomtudósokat, írókat, művészeket hívott meg a Berlini Magyar Intézetbe.

Hazatérte után az Eötvös-Collegium tanára, majd 1945 és 1948 között a Collegium igazgatója lett. Több lapba is rendszeresen publikált, többek között színikritikusa, majd kulturális rovatvezetője a Pester Lloydnak.

1945-től 1947-ig kultúrminiszter. Ezt követően, 1948-tól 1950-ig a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosa, majd 1950-től 1971-es nyugdíjba vonulásáig az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. Először a Kézirattár, majd a Színháztörténeti Osztály, végül a Történeti Különgyűjtemények főosztályának vezetője. A könyvtárban végzett munkájában fontos és úttörő eredményeket ért el. Személyéhez fűződik több olyan jelentős hagyaték megszerzése, mint Szabó Dezsőé és Babits Mihályé.

Irodalom- és kultúraszervező tevékenysége kiemelkedő, mint ahogy a kutatók támogatására szervezett kezdeményezései is. Intenzív szakmai működése terjedelmes és sokszínű levelezésében is megmutatkozik.

A projektről

A kéziratok feldolgozásakor Keresztury szakmai levelezésére fókuszálunk. A korszak jelentős íróinak, irodalomtörténészeinek, képzőművészeinek, tudósainak leveleit folyamatosan tesszük közzé publikációs felületünkön. Bár a kéziratok nagyobb részét a Kereszturynak címzett levelek alkotják, a sokszor baráti hangvételű levelekből jól kirajzolódik a címzett munkássága is. A hagyatékban fellelhető Keresztury-levelek főképp gépelt levélmásolatok, csak töredékük autográf levél.

Elsőként Egry József levelei érhetőek el a felületen. A korpusz 44 levelet foglal magába, amelyben az Egry-kéziratok mellett fellelhető Egry Józsefné Pauler Júlia és feleségének első házasságából született fia, Vízkelety István levele, illetve Egry egy Bernáth Aurélnak címzett levele is. A nem Egry által írt levelek nyilvánossághoz való közvetítése engedélyeztetés alatt áll, ezért kép és szöveg nékül, csak metaadatokkal közöljük. A jogtulajdonos engedélye és hozzájárulása esetén a kéziratképeket és a levélszöveget is hozzáférhetővé tesszük.

A források átírásakor alapvetően a betűhű elvek követésére törekszünk. A levélszövegeket a metaadataikkal együtt tesszük elérhetővé, illetve alapvető textológiai annotációkkal látjuk el azokat (pl. törlés, rövidítés, betoldás, hiba). Emellett az említett személyneveket és helyszíneket is beazonosítjuk, és külső névterekkel kapcsoljuk össze.

Források

Monostory Klára, „Amiről a kéziratok beszélnek. Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtárban”, Irodalomtörténet 75. évf. 3. sz., 1994. 395–411.

Monostory Klára, „Keresztury Dezső (1904-1994)”, Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1994–1998, Budapest, 2000, 47–50.

Tóth Károly, „Keresztury Dezső élete és munkássága”, Keresztury Dezső az Eötvös Collegium igazgatója (1945-1948), Argumentum Kiadó – Eötvös Collegium, 2004, 9–48.

feladó-címzett típus keletkezés
Egry József – Keresztury Dezső (1931-09-27) levelezőlap 1931-09-27
Egry József – Keresztury Dezső (1932-01-21) levelezőlap 1932-01-21
Egry József – Keresztury Dezső (1932-03-12) levél 1932-03-12
Egry József – Keresztury Dezső (1932-07-05) levél 1932-07-05
Vizkelety István – Keresztury Dezső (1932-07-06) levél 1932-07-06
Egry József – Keresztury Dezső (1932-07-22) levelezőlap 1932-07-22
Egry József és Pauler Júlia – Keresztury Dezső (1932-10-10) levél 1932-10-10
Egry József – Keresztury Dezső (1932-11-09) levelezőlap 1932-11-09
Egry József – Keresztury Dezső (1932-12-20) levél 1932-12-20
Egry József – Keresztury Dezső (1933-01-16) levelezőlap 1933-01-16
Egry József – Keresztury Dezső ([1933-03]) levelezőlap 1933-03
Egry József – Keresztury Dezső (1933-03-06) levelezőlap 1933-03-06
Egry József – Keresztury Dezső (1933-04-21) levélkártya 1933-04-21
Egry József – Keresztury Dezső ([1933-05]) levelezőlap 1933-05
Pauler Júlia – Keresztury Dezső (1933-07-17) levélkártya 1933-07-17
Egry József – Keresztury Dezső (1933-10-20) levél 1933-10-20
Egry József – Keresztury Dezső (1933-12-27) levelezőlap 1933-12-27
Egry József – Keresztury Dezső (1934-01-12) levelezőlap 1934-01-12
Egry József – Keresztury Dezső ([1935-01]) levelezőlap 1935-01
Egry József – Keresztury Dezső (1935-04-24) levél 1935-04-24
Egry József – Keresztury Dezső (1936-08-19) levelezőlap 1936-08-19
Egry József – Keresztury Dezső (1936-11-15) képeslap 1936-11-15
Egry József – Keresztury Dezső (1937-07-[n.n.]) képeslap 1937-07
Egry József – Keresztury Dezső (1938-03-20) képeslap 1938-03-20
Egry József – Keresztury Dezső (1939-02-20) levelezőlap 1939-02-20
Egry József – Keresztury Dezső (1940-04-16) levelezőlap 1940-04-16
Egry József – Keresztury Dezső ([1940-05]) levelezőlap 1940-05
Egry József – Keresztury Dezső (1940-10-14) levél 1940-10-14
Egry József – Keresztury Dezső (1942-11-18) levél 1942-11-18
Egry József – Keresztury Dezső (1943-04-02) levél 1943-04-02

n.a. (16)

Budapest (15)
Berlin (14)
n.a. (13)

1931 (1)
1932 (8)
1933 (8)
1934 (1)
1935 (2)
1936 (2)
1937 (1)
1938 (1)
1939 (1)
1940 (3)
1942 (1)
1943 (2)
1944 (1)
1945 (4)
1946 (2)
1947 (3)
1948 (1)
1950 (1)
1951 (1)