II. sz. melléklet - Gróf Teleki László rendelkezése

1796^ik esztendőben írtam ezen, gyermekeim neveléséről való írásomat, nemcsak oly céllal, hogy jövendőbeli gyermekeim nevelőjének mint sinórmértéket által adjak, hanem oly céllal is, hogy nékem sinórmértékül szolgálván, ahhoz alkalmaztassam fiaim nevelését, és ugyanazért két exemplárban le is irattam, az egyik exemplárját feljebb írt Szabó Uram őkegyelmének által is adtam, a második exemplárja alá pedig ezeket írván nevezetesebb írásaim közé bétettem, melyben a célom ez: mivel senki is a maga életének napjait meg nem számlálhatja, és így én is bizonyoson nem tudhatom, hogy gyermekeim nevelésének tökéletes bévégzését megérhetem-é vagy nem, azért ha addig meg tanálnék halni, és a feleségemet magam után özvegyi állapotban hagynám, úgy ő, aki ezen hagyott plánumomat tudja, ezen írásomat felbontván, azt halálom után is a fiaim nevelésében sinórmértékül tartsa, ha pedig az Isteni végzés úgy akarná, hogy feleségemet magam előtt elbocsássam és magam is tökéletes felnevelések előtt meghaljak, úgy akárkire bizattassék is gyermekeim további nevelése, ezen lepecsételt írást felbontsa, és ezt a fiaim nevelésekben oly szoros sinórmértéknek tartsa, hogy attól egy hajszálnyira sem távozzék.  

Mivel pedig mindazonáltal könnyen megtörténhetnék, hogy ezután vagy valami környülállásra nézve vagy valamit hozzátenni vagy belőle elvenni vagy pedig benne változtatni szükségesnek tartanám, azzal azért annak megtételére ezen jusst csupáncsak magamnak tartom fenn. Melyet magam is csak igen nagy okra való nézve fogok megtenni, mert ezek nem egynéhány hónapnak hirtelen való gondolatai, hanem sok esztendőknek gyakori megfontolásainak következései.  

Írtam pedig ezeket oly ép elmével, oly csendes lelkiismerettel, mint amilyennel valaha Istenem előtt megjelenni kívánok.  

Hogyha pedig az én Istenemnek tetszik az én életemet addig nyújtani, amíg gyermekeinek neveléseket bévégezhettem, úgy ezen írás bépecsételve fog állni halálom napjáig, akkor pedig fiaim felbontván megláthatják ebből mindjárt, hogy én az ő neveléseket mely nagy igyekezettel és előre való gondolkodással folytattam, és mely nagy előre való készülettel igyekeztem jó móddal elrendelni, és talán ennél fogva tőlük meg fogom érdemleni azt, hogy egy háládatos sohajtással mondják azt rólam: Nyugodjatok csendesen, áldott jó Atyánknak porai.  

Ebben a történetben azért még utoljára Tihozzátok szólok, fiaim, akik életben fogtok lenni, mikor ezen írásomat felbontjátok. Éltem annyi időt, amennyit Isten nékem kirendelt. Éltem, de csak értetek éltem. Tartsátok meg ezen intéseimet becsületben és ha még az akkori környülállásokra nézve gyermekeitek körül hasznokat vehetitek ezen írásomnak, vegyétek, ha pedig jobbat tudtok gondolni, jobbat gondoljatok, de mindég csak azt tartsátok magatok előtt, hogy akármely atyának is főbb vigasztalása csak a lehet, hogyha maga után az emberiségnek jó embertársakat, a vallásnak jó keresztényeket, a hazának jó hazafiakat hagy maga után. Réám nézve pedig, aki akkor már meg fogok szűnni lenni és evilági életem egy jobb élettel már felcseréltem, valljátok meg azt, hogy réátok nézve nem ok nélkül éltem.  

Mivel pedig mindeddig nincs okom attól félni, hogy köztetek háládatlan rossz fiú fog lenni, azért történhető rossz és háládatlan fiaimhoz nem is intézem beszédemet, hanem ha ugyan csak reménységemen kívül olyan fiam is tanálkozna, aki vagy nem szeretne éngem, vagy éppen meg is vetne, vagy hozzám háládatossággal nem viseltetnék, vagy pedig végre, ezen lépéseimet megvetéssel viszontagolná, úgy sem átkozódom ellene, és minden áldások között azt a legnagyobb áldást kívánom néki, benne soha az a féreg fel nem támadjon, amely a rossz cselekedeteknek következése szokott lenni. Ha pedig e feltámadna, mivel bajosan maradhat el, úgy azt kívánom, hogy az őtet kétségbe ne juttassa. Rólam pedig el lehet hitetve, hogy valamint a halálom után az én Istenem előtt az ő megtéréséért esedezni fogok, úgy, ha megtér, szívesen engedek, sőt, ha meg tudhatom, akkor az én Istenemet arra fogom kérni, hogy az utolsó napon ez az ő kárára mérőserpenyőjébe éppen semmit se nyomjon.