Levél
[fejléc]
Az Ujság[PIM]
Remélem nem becsüli tul tollamat, s nem várja tőlem,
hogy ecsetelni tudjam azt az örömet, a mit éreztem
végtelenül lekötelező meghivása perczében.
*
Móricz Zsigmond
1905. január 3-án utazott
Móricz Zsigmond
Budapestről
Budapest
Nagyrőcére
Nagyrőce
Holics Jankával
1905. január 5-én kötött esküvőjére. A
lakodalom ezt követően Holics Janka
Vashegyen
volt. Forás: "Házasság", Magyar Nemzet, 1905. jan. 6.,
8.
Szirk
Engedjen meg, ha zavaromban s tulcsapongó örömömben
nem találok szavakat, hogy is fejezzem ki érzelmeimet. De
hisz
Nagysád
jól ismer engemet s tudja, hogy e földkerekségen
nincs senki, a kit jobban kitüntetett volna lakodalmára való
meghivásával, mint engemet és nincs senki, a ki ugy örült
volna e meghivásnak mint én.
Holics Janka
Pár nap mulva három éve, hogy
Nagysáddal
találkozni szerencsés voltam.Holics Janka
*
Akkor is vig társaság, legvigabb és legangyalibb
jelensége volt Maga, – (ne haragudjon, de három évi
tiltakozása sem tudta leköszörülni nyers igazmondó
kedvemet,) – és én akkor is néma, szótlan szemlélője voltam
a Maga boldog mulatságának. Most is, tudom, így lesz.
Holics Janka
és Holics Janka
Móricz Zsigmond
1902. január 4-én, a kispesti iskola
által rendezett táncmulatságon találkoztak. Forrás:
Móricz Virág, Anyám regénye (Budapest:
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988), 205.
Móricz Zsigmond
Nagysád
az egész diszes és gyönyörű társaság központja,
és én láttatlan, szótalan csodálója a Maga lényének.
Holics Janka
Ugy hogy az is a maga okos és csodás figyelmét
dicséri, hogy gyöngéden nem vöfélyének hivott meg, a kinek
szerepelni s tevékenykedni kell, hanem – vőlegényének, a ki
szerényen a hozzá illő imádattal huzódhatik a maga üdvözítő
árnyékában. De mit is beszélek, – hisz Magának nincs
árnyéka, – de üdvözitő fényköre s én kis legyecske vagyok, a
ki addig donog, addig zúg, míg bele nem szédül a
világosságba.
Nem folytatom tovább. Elnémulok. Csak egy szót
rebegek azt, hogy szeretlek édes, szeretni foglak halálomig,
sose lesz egyéb gondom, mint hogy boldoggá tegyelek. És e
méla, tréfaalaphangu levél végén boldog, boldog hittel nézek
a jövőbe: te is
ép
ugy vagy én velem, mint én te véled…
[szerkesztői feloldás] épp
Szeretjük egymást, szeretni fogjuk a sirig s
egymásért fogunk küzdeni, szenvedni egy életen át; és
egymásban leszünk boldogok.
Erre esküszöm én meg néked, nem most nem pap előtt,
hanem attól a pillanattól, mikor édes szép arczod először
megkápráztatta szemem, –, maig minden pillanatban, mikor rád
gondolok.
Budapest
1904.
január 2.
Budapest
