Levél
Szeretek egy leányt, egy istennőt, kinek bűbájos
alakját képzeletem körülcsapongja, kinek varázsa
napsugárként heviti lelkemet, a ki megkétszerezi az élet
bajait, nehézségeit… és ez a lány nem él, ez csak
álomkép…
Mint a gyermek, ki tündérmesét hallgat, s lelke
arany mezőben, gyémánt virágokat szed, gyönyörködik a
bűbájos tündérekben, – ugy az én lelkem is fut e tündér
után, fogva tartja az szivemet, s nem tudom, talán nem is
akarom kiszabadítani kezéből…
Ha éjjel alszom, ha ébren vagyok szüntelen csak őt
látom, két szeme két fényes csillag, mely éget,… arcza,
mosolya, alakja… a kárhozat tüzét éleszgeti bennem, mely
sokszor az őrületig visz, s csaknem kezembe adja az aczél
tőrt, mely megnyitja hozzá az útat. –
Felriaszt álmomból, s futok a csillagos éjben
messze, ki a mezőre, – be az erdő közepébe, s
kétségbeesetten marczangolom mellemet, dühödten verem
mellemet, hogy elriasszam keblemről a boszorkány nyomást.
–
Futok nappal, midőn a nap legmeredekebben éget –
kalap nelkül –, átkozom a születésemet, átkozom az Istent,
átkozom a tündért, mely így kínoz s betegen, kimerülve térek
haza.
Erőszakkal kényszerítem magamat arra, hogy
érdektelen dolgokat, tudományos munkákat olvassak, de
sikertelenül…
Ha tudsz balzsamot adni e sebre, add mielőbb, míg
nem késő én nem tudom orvosolni. De ne kaczagj ki érte, mert
jaj akkor nekem, egyedül benned bizom, hogy
megszabadíthass…
Ne bíráld a sorokat, a mondatokat, mert a lélek
sugallja mindezt, s gyarló
[törölt]
« lelkem »kezem
nem képes leírni az érzelmet,
mi szívemben összegyűlt, esküszöm, hogy mind igaz a mit
leírtam, s most alig vagyok képes leküzdeni a zokogást, mely
vúlkánként akar kitörni keblemből, s fejem majd szét hasad a
fájdalomtól
[javítás]
Irtam
örült
dolgokat a tündér földi hüvelyének, kaczaghat
rajta, mutogathatja fűnek fának, nem bánom… csináljon bármit
véle, lelkemet akartam megszabadítani a nyomástól.
[szerkesztői feloldás] őrült
Zsiga
! ne ítélj meg, nagyobb szerencsétlenség ez, mint
bármi a világon, ha ez így tart, nem fogok vizsgázhatni. Irj
kérlek mielőbb, sokat, de ne gúnyosat, oly komolyan, mint
egy haldokló testvérnek lehet írni kér
Móricz Zsigmond
Kisujszállás
1902 julius 14én
Kisújszállás
