Holics Jenő – Móricz Zsigmond, Holics Janka [1906-11-12 után]

  Kedves   és   Sógor!  

  Ezen levelem megirását tulajdonképen addig akartam halasztani, mig a katonaügyem egészen rendbe nem jött. De tudom, hogy nagyon várjátok már – meg most egyéb dolgom nincs, hát megirom.  

  Folyó hó 12-én voltam a sorozáson. A sok tanácsra, amit a , , meg a helybeli jegyzőktől kaptam, ugy intéztem az ügyet, hogy a póttartalékba való helyezés iránti kérvényemet adtam be a sorozás előtt egy héttel a nyustyai főszolgab. hivatalhoz. A sorozáskor persze előszedték az iratokat s a sorozó bizottság egyik tagja – egy főhadnagy hozzám jön és kérdezi, hogy nincs-e önkéntességi jogosultságom? „De van” – mondom „– csakhogy a póttartalékhoz is van”. – Erre ő azt mondja: „Tessék azonnal folyamodványt irni az önkéntességi kedvezményért, mert ha esetleg a felmenttetése nem volna eléggé indokolt, úgy besorozzák 2 vagy 3 évre, hogy az isten se’ húzza ki”. – No mondom ez nem is olyan rosz vicc, mint amilyennek látszik. – Csak leültem – úgy ahogy voltam az asztalhoz s megirtam a folyamodványt – persze a hozzávaló mellékleteket utólag kellett beszereznem. – Épen tegnap küldtem be a főszolgab. hivatalhoz ma meg megjött a felszólamlási ügyben – a sorozás előtt beadott kérvényem; tehát még mielőtt amazt elintézték volna. – Záradékul ez van rávezetve: „Mint   egyedüli gyámolítója, a ... évi 34 t. c. értelmében .... kedvezményben lenne részesítendő. – Ebből persze nem tudom, el van-e intézve az ügy, vagy nem? Megkaptam-e a kedvezményt, vagy nem. Azonnal irtam a főbirói hivatalnak – megkérdezvén, hogy áll hát tulajdonképen az ügy? A másik – (önkéntességi ügyben) folyamodványom még csak most fog elintézés alá kerülni. Igy hát ez ügyben bizonyosat – hol mikor fogok és mennyit fogok szolgálni,

[törölt]

« nem irhatok még most. »

Majd ha megtudom,

[törölt]

« m »

a legbiztosabbat, megirom.  

  Arrafelé jártomban (t. i. voltam a jegyzőnél) betértem a szülőhelyemet megnézni. Minden oly ismerős és minden legcsekélyebbre oly világosan vissza tudtam emlékezni.  

  S hogy kidülledt a mellem, hogy megruganyosodtak lépteim, midőn a hely felé, hol születtem (a régi provizorát) közeledtem s elgondolkodtam, hogy most ezt a fészket lerombolják, hogy árvaházat, rimamurányi árvaházat épitsenek a helyére (250.000 korona értékben).  

  ’Lám, mily becses az én szülőhelyem.’ – gondoltam magamban.  

  Persze – mikor visszajöttem, már itt várt rám a rengeteg dolog; de most már könnyebben lélekzem.  

  Azt hinné az ember, hogy ugyan mi dolga lehet egy számgyakornoknak – a nádasdi lemezgyárban? Pedig a 8 óra hivatalos időből alig van az embernek ideje 1-2 órát pihenni – mondjuk körülrakni magát hivatalos dolgokkal (azon esetre számitva, hogy az   bejöhet) és olvasni, vagy fújni a füstöt.  

  Hát biz’ egy kissé nehéz dolog az ilyen kezdő gyakornok élete. Már amióta én a társulatnál vagyok, összevissza (, , , ) vagy 6 gyakornokot vettek fel, de azok közül jelenleg csak egy van már a társulatnál. Könnyen beszélnek az emberrel, s még könnyebben menesztik. Én hála Istennek tartom magam, sőt ha az   van egy kis becsület, ujévtől a fizetésemet emelteti.  

  No szervusztok! Isten veletek! Irjatok néha! ölel