Lengyel József – Móricz Zsigmond (1911-05-25)

 

Levél


facsimile
facsimile
facsimile
facsimile
 
Torda
Torda
1911 máj. 25.  
  Mélyen tisztelt
Móritz
Móricz Zsigmond
Ur!  
 
Feleségem
Ács Etelka
, ki
Ács Lajos
Ács Lajos
szatmárcsekei
Szatmárcseke
ref.
[szerkesztői feloldás] református
lelkész lánya bízott meg azzal hogy
M. t.
[szerkesztői feloldás] mélyen tisztelt
Móritz
Móricz Zsigmond
urnak színmü irodalom terén elért sikerei alkalmával őszinte és szívélyes gratulátióját kifejezni el ne mulasszam. – Én szintén
csekei
Szatmárcseke
születésü vagyok ott
édes atyám
Ismeretlen
uradalmi
tisztartó
[szerkesztői feloldás] tiszttartó
volt s innen az ismeretségünk, később egybekelésünk. – Jelenleg
Fehér Károly
Fehér Károly
*
Fehér Károly
Fehér Károly
(1894–?) színész, 1901-től színiigazgató, társulatvezető számos településen, illetve a 2. erdélyi színi kerület vezetője 1910-től. Forrás: Székely György, szerk., Magyar Színházművészeti Lexikon (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1994), 208.
szinigazgató társulatánál vagyok szerződve mint szinész.
Kis fiam
Lengyel Menyhért
ki már 4 éves „Sári bíró”ba játszik.
*
Fehér Károly
Fehér Károly
társulatának állomáshelye 1910-ben a
Tordán
Torda
volt, így feltehetőleg itt játszhatott
Lengyel József
Lengyel József
és
Lengyel Menyhért
Lengyel Menyhért
. Forrás: Az Ujság, 1910. jún. 7., 13.; Városok Lapja 7, 41. sz. (1912): 1.
 
  Ezeket elősorolva, bocsánatát kérem hogy hasznos munkálkodásai között e pár sorral zavarom, – de mint bohém ember hiszem nem is fog érte megharagudni. Én magam is a legőszintébb üdvözletem küldöm mint még ismeretlen, elért sikerei után, és adja az ég ugy önnek mint nekem hogy még sok éven keresztül írjon s én meg játszhassam szindarabjaiban.  
  Azt hiszem mélyen tisztelt
Móritz
Móricz Zsigmond
ur értesült rólla, hogy
apósom
Ács Lajos
Béla
Ács Béla
nevü fia a Tiszába fult, s a
Zoltánka
Ács Zoltán
, kinek kis hátra maradt irásai közt több levelet találtunk öntől, szintén meghalt.
Emma
Ács Emma
Budapestre
Budapest
ment férjhez
Csobai Béla
Csobay Béla
vasuti raktárnokhoz (lakik
Gr.
[szerkesztői feloldás] Gróf
Haller utcza 50. I. em),
Vilma
Ács Vilma
Kandó Ferencz
Kandó Ferenc
csekei
Szatmárcseke
jegyzőhöz s
Etelka
Ács Etelka
hozzám, igy még az öreg mellett
Aranka
Ács Aranka
van, – feleségem mondotta hogy
m. t.
[szerkesztői feloldás] mélyen tisztelt
Móritz
Móricz Zsigmond
ur
apósomnak
Ács Lajos
illetve néhai
anyósomnak
Nagy Erzsébet
kereszt fia, s még mint "ünnepi követ" is volt
Csekébe
Szatmárcseke
, „az” szent ünnepeken, – s innen az ismeretség.  
  Még egyszer bocsánatot kérek, s ne tessék tolakodásnak venni ha arra kérem, hogy egy pár sorral örvendeztessen meg, ami örök emlékem leend  
  vagyok kiválló tisztelettel  
 
Lengyel József
Lengyel József
[aláírás] Lengyel József
*
Lengyel József
Lengyel József
(1883–1927) színész. Forrás: Schöpflin Aladár, szerk., Magyar Színművészeti Lexikon, 4 köt. (Budapest: Országos Szinészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929–1931), 3:116.
 
  szinész  
 
Torda
Torda
 
  (szinház)  
 
 
Móricz Zsigmond utólagos rájegyzése a levélen:  
 
1911
[íróeszközváltás] Móricz Zsigmond