Györe Károly – Móricz Zsigmond (1910-11-22)

  Rég nem látott, ám el nem felejtett  !  

  Innen, nagy kunok hóval borított földéről megy a levél. Hogy hosszúságánál fogva is mindjárt alkalmatlanságot okozó ne legyen, jelezni sietek, hogy alázatos kérelem a tartalma.  

  A Bodnár család (itt úgy mondják, hogy nagy úri família!) egyik  , nem gyerek már, vasúti mérnök – s kedvelője a színházaknak s irodalomnak – egy idegen nyelvű regényből egy úgy hinném, hogy társadalmi színműnek minősíthető művet alkotott, – illetve követett el. – Szerény ember különben, hanem a hozzátartozói kívánságára kértek fel engem, hogy hallgatnám meg s olvasnám el stb.  

  Egy ilyen szűkebb körű összejövetel alkalmával aztán az elmult héten felolvastuk s beszéltünk róla. Az én kritikám itt mellékes s úgyszólván számba nem vehető, hanem felajánlottam ott nekik – mit ők előre hálás köszönettel viszonoztak, hogy én ezt megmutatom egy embernek; aki ért ehhez, de igazán! – Úgy hívják, hogy: ahogy   címezem én a borítékon. –  

  Az én nagy kérésem tehát az volna, hogy ezt a művet, lenne kegyes elolvasni, s őszinte – minden udvariaskodás s diletánsokat kímélő hang mellőzésével – érdembeli bírálatával pár szóban körvonalazni annak értékét, hasznavehetőségét, avagy értéktelenségét stb. kegyeskednék. – Azt óhajtanák ők is, illetve a szerzője, ki egyébként az izgatottságon kívül, mellyel mihamarabb szeretne tudni egy kompetens véleményt, – nem fűz semmi különösebb mesét s álmot ehhez, – nagyon okosan. –  

  Ebbeli szíves elhatározásáról engem, – ha lehet, (–tekintettel a szerzője ebbeli óhajára) ne nagyon soká értesíteni kegyeskedjék, hogy annak értelmében esetleg a kéziratot mihamarabb beküldhessem becses

írónk

[bizonytalan olvasat]

személyéhez.  

  Üdvözletet s kézcsókot őnagyságának:   midőn küldök,  

  vagyok mindenkor kész híve  

  .  

  1910. nov.22.