Kájel István – Móricz Zsigmond (1910-11-06)

  Tekintetes jó  !  

  Mindenkor csodálója és igazi élvezője voltam művészi tollának, – és vagyok is. Az a tökéletes jellemfestés, a tények leírása: előttünk mozgó alakokként játszanak műveiben személyei, mindez a sok szép tulajdon csak tökéletesebben érvényesül Galamb papnéjában . Úgy áll elöttünk a  , a kitől sok szépet és nagyot várunk.  

  a Galamb papné  olvasása közben támadt impressioim alapján vagyok bátor egy tiszteletteljes kérdéssel fordulni Önhöz.  

  Az a a melyen a reformatus papság: m-a áll sokkal, de sokkal magasabb, mint a galamb papné szereplő lelkészei. Az az új gondolatkör és lelki világ, a mely a legújabb papnevelés folytán évtizedek óta emelte papságunk szinvonalát – mintha ön előtt ismeretlen volna, mintha a régi boroshordós papok képeit ma akarná szerepeltetni, rovására az újabb generationak és blamirozására (pardon!) a papságnak. Az új generatio építő és dolgozó gárdáját ez az egyébként művészies rajz, tartalmi volta miatt nem hagyja indignatio nélkűl. Hiszen, ha az olvasó világ a tartalmi voltától eltekintve csak az iró művészt látná és élvezné nem jutottam volna a bátorsághoz, hogy Önt zaklassam, de mikor olvasótól hallom az ironikus megjegyzést, a maguk papsága is csak az érzékiség fokán áll, – gondolhatja, hogy leverő hatást szül, mit a művésziesen forgatott toll szépsége nem változtat derüre!  

  Kérdésem ezekből kifolyólag az: jellemfestéséhez miért nem választott a reformatus papok olyan egyedei közül, a kiknek lelki ereje, egyénisége inkább felemelő mint lehangoló érzést szül? Vajjon nem haragszik-e Ön is mint reformatus ember: papjaira, ember szokásaként? Csak ebből a feltevésből kiindulva tudjuk magyarázni magunk előtt, hogy borizű papokkal utáltatja meg az ifjú menyecskével gárdánkat!  

  Isten áldja meg!  

  Vagyok egyébként szives olvaja  

   

  lelkész  

  (Somogy m.) 1910. nov. 6.