Nemzeti dal.
Talpra, magyar, hí a’ haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válaszszatok! –
A’ magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A’ magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Fényesebb a’ láncznál a’ kard,
Jobban ékesíti a’ kart,
És mi mégis lánczot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
A’ magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez,
Mit rá kentek a’ századok,
Lemossuk a’ gyalázatot.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Hol sírjaink domborúlnak,
Unokáink leborúlnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk.
Petőfi Sándor.
Nyomódott 1848. Marc. 15. délelőtt Landerer és Heckenast
[betoldás]
nyomdájában, délelőtt, mint a’ 2-ik szabad nyomtatvány.
[betoldás]
