Bocsáss meg, hogy ezer más elfog¬
laltságod mellett az én szürke, nyo¬
moruságos ügyemmel is terhellek.
Sajnos, az általad említett zalai fő¬
ispántól remélt tűzifát hónapok óta
hiába vártuk. Pedig már külön én is
írtam és kértem
Molnár József
főispánt, B. Molnár József [PIM]
hogy legyen szíves 4–5 méter tűzifát
részünkre kiutalni. Nagyon nehéz hely¬
zetben vagyunk. Az élelmezés körüli¬
ekben is sokat nélkülözünk.
Pestről
értesítenek, hogy a TanácsBudapest [GEO]
*
ré¬ A Magyar Művészeti Tanács a 10210/1945. ME rendelettel jött létre 1945. október 27-én. A rendelet végrehajtása a nem sokkal később vallás- és közoktatásügyi miniszterré válaszott Keresztury Dezső hatáskörébe tartozott.
szünkre kiutalt egy bizonyos mennyi¬
ségű lisztet, sót és szenet. Most csak
az lenne kívánatos, hogy valami uton-
módon mielőbb megkaphassuk.
Különösen a liszt és só volna a fontos,
mert kenyér nélkül vagyunk.
(A szénre nem is merek gondolni, hogy
ide kerüljön a mai nehéz szállítási
körülmények közt.)
Nagyon kérlek kedves
Dezsőm
, ha Keresztury Dezső [Entitástár][PIM]
valami autóféle, a hatáskörödből,
erre jönne, légy szíves ránk gondolni
és le küldeni ezeket az élelem féléket.
Nagyon hálásak lennénk szíves fi¬
gyelmedért. Itt a magam fajta mű¬
vész ember a mai önző világban
semmihez nem jut. Különösen pén¬
zért nem. A jó multkoriban a
felöltőmért és
Juliska
egy ruha¬ Pauler Júlia [Entitástár][PIM]
darabjáért kaptunk egy kis élel¬
met... Közellátással itt senki sem
törődik. Pedig egy kis jó akarattal
sokat tudnának segíteni ezekben
a közérdekbe vágó kérdésekben.
Na de, nem akarom siralmas hely¬
zetünk részletezésével időd igen
igénybe venni és csak arra kérlek,
a mennyiben módodban áll, légy
szíves az említett kérésemben se¬
gítségünkre lenni.
[...]
[hiányzó szövegrész]
Minden szíves figyelmed, ismétel¬
ten hálásan köszönve és kézcsókom
jelentve a legjobbakat kívánva