Rövid idővel examen előtt vettem le¬
veled; azért nem akartam már
addig írni, míg ismét Pápára nem
jövök, mert szörnyű omenem volt,
hogy nagy változás fog rajtam
történni. S előjelem nem csalt.
Feljöttem, barátom, Pápára, feljöt¬
tem, hogy örökre elhagyjam azt,
hogy örökre elhagyjam az iskolát.
Engem rettenetesen üldöz a sors.
Egy borzasztó mélység előtt állok,
mellyet átlépnem kell, s e lépéssel
talán két szívet (szülőimét) repesz¬
tek meg. S még sem tehetek máskép.
Látod, barátom! szinészszé kell lennem,
kell, nincs semmi menedék; szülőim
nem segíthetnek, s Pápán nincs sem¬
mi alkalmam, mellyel a nyomorú
filléreket életem tengetésére meg¬
szerezhetném. Most már harmad¬
szor szinészszé! Lássuk mit ád a végzet.
Kaptam özv. Szeberényi
Lajosnétól 1877. ápr. 1.
[betoldás, ok: beszúrás]
Pozsonyban. Ennek
férjéhez volt írva e levél.
[betoldás, ok: beszúrás]
Mondjam
[szerkesztői feloldás]
kenyér keresése célom (mert ugy kocsis¬
sá, vagy béressé lennék, s bizonyosabb
kenyeret eendném) hanem, hogy ma¬
gasabbra törekszem, s a célt szemem
elő
[!]
soha elveszteni nem fogom. [sic!]
Müvész és költő! barátom, mind
hevülök. De már rég meg van
mondva, hogy én középszerü ember
nem leszek: aut Caesar aut nihil.
Ne nevess ki, barátom, ha bolondokat
beszélek.
Nem tudom, hallád-e már, hogy tavaly
a pápai Képző-társaság egyik pálya¬
díját (balladán) én nyerém meg; azon
kivül a másik balladám s két lyrám
(többet nem is adtam be,) dicséretet nyer¬
tek. Ez is elég egy obsitos-logicusnak.
Irod, hogy közöljük egymással ujabb
elme-szüleményeinket. Ezt én a leg¬
nagyobb szivességgel, készséggel és öröm¬
mel teszem. Arra is kérlek, hogy
birálatot küldj verseimre (ha tán
arra méltók), de oly elbizott semmi
esetre sem vagyok, hogy munkádat
birálni fognám. Isme
[szerkesztői feloldás]
ban gyengeségemet. E levelet Doma¬
novszky barátunknál irom. Még ma
elhagyom Pápát. Mihelyt bizonyos he¬
lyen leendek, tudósítani foglak.
Élj boldogul, szeresd
Miljom átok! bort a billikomba,
Lángerőjü, vad hatalmu bort,
Melly keservet és bút martalékul
A felejtés örvényébe hord.
Bort öblébe váltig e kehelynek,
Bort előmbe szakadatlanúl!
Nézzen rám a sivatag homokja,
És ha nem tud inni megtanúl.
Kedvben ég e csont velője már,
És eremben a kéj habja forr;
Idv tenéked, mámorok homálya!
Idv, tenéked, mámor anyja, bor!
Hah! e kancsó a mesés világnak
Feneketlen hordaja talán?
Bort belé! mert nem szivelhetem, ha
Puszta szájjal ásítoz reám;
Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam:
Éljen, éljen a nemes barát,
Ki midőn a vész harangja zúgott,
Szép hüséggel nyujtá jobb karát.
Éljen a sors égi rendelése,
És az élet és e szép világ
S az igazság védpalástja, melly az
Üldözöttnek menedéket ád.
