Pesten létemkor Garayhoz vittem négy verset, hogy azokat „Andor
diák” név alatt közölje a Regélőben. Megvallom őszin¬
tén, egyedűli célom volt, azon kiváncsiságom kielégítése:
[törölt]
V
allyon mit
szól felőlök Verőczey? S illy kíváncsiságot [betoldás]
fiatal irótól rosz neven venni tán nem lehet. Kézi¬
ratom alatt is a föntebbi név állott, szóval is megkérém,
hogy e versek szerzőjének igaz nevét senkivel se tudassa;
mert legkevésbbé sem levén szándokom azon lapnak, mely¬
lyet több okból olly csekélyre becsülök, rendes iró-társává len¬
ni, fölötte ohajtám nevemnek örök titokban maradását.
És íme, Garay mingyárt az első vers alá (mi okból? el nem
gondolhatom) szilárd akaratom ellenére kiteszi nevemet. Ez
gyalázatos kijátszás! – Alázatosan kérem a Tekintetes
Urat, méltóztassék az alábbi néhány sornak az Athe¬
naeum legközelebbi számában helyet engedni, teljes sza¬
badságot hagyván változtatni benne azt, ha mi tán
változtatást kivánna. – További tisztelettel va¬
gyok a
Garay János ur ő szerkesztőségének már egyszer kegyel¬
metlenűl méltóztatott kényuraságat (Emlényországban)
egy „Apolloban barátom”-mal éreztetni. Regélővármegyé¬
ben nekem jutott a’ Szerencsétlenség, ujabb önkényé¬
Minap egész bizalommal kérék pakszust ő kény¬
uraságától néhány magzatkám’ számára, kik a’ fönn¬
említett vármegyét incognito szándékoztak beutaz¬
ni, kritika úrral szembeszállandók. Ez talán egy
kis elbízottság volt ő kelmüktől... no de hiszen meg is
lakoltak érte! mert, ámbár az incognito-utazhatás
ünnepélyesen megigértetett, az elsőről mingyárt
lerántaték az álarcz. Köszönöm szépen jó’karatját
[szerkesztői feloldás]
drága tisztelt szerkesztő ur! köszönöm. Mert hinnem
kell, hogy csupa merő jó szándokból történt az egész.
Ön t. i. kedves gyermekeimet az incognitoval gyak¬
ran járó lenézés-, félreismeréstől megóvandó, nyomá
reájok fényes születésök’ bélyegét. Szép, szép, helyes. De
mind a’ mellett is e’ nemes szándok szószegéssel volt
egybekötve; a’ mi pedig aligha legragyogóbb oldala az
ember’ jellemének. Én tehát, a’ világ’ minden kincseért
sem akarván lelkülettisztaságának napfogyatkozására
még több alkalmat is szolgáltatni, ezennel kérem,
még el nem indúlt egy pár szülöttöm előtt a’ Re¬
gélő’ kapuit elzárni; ’s bizonyossá teszem a’ nagylel¬
kű szerkesztő urat a’ felől, hogy többé nem fogjuk
(mint a’ magyar mondja) ebre bízni a’ hájat.
