Örűlnék, ha sorsom jelenleg bármin is engedne örülnöm, – hogy
forró tiszteletemet kijelenthetem, annyival is inkább,
minthogy Vachott Sándor Ur által van szerencséje levelem¬
nek a Tekintetes Ur kezeibe jutni. Oh az én sorsom! –
Milly szép reményekkel jöttem Pozsonyba, milly kilátásokkal, –
és minden, minden oda! Fekete Gábor nem fogadott be
társaságához, mert, midőn ide értem, már fölösleges
számmal voltak tagjai; s így nem maradt egyéb hátra,
mint írás átal biztosítani itt maradhatásomat. És most
így vagyok; egész nap irom a Záborszky által szerkesz¬
tett országgyűlési tudósításokat, s a fizetés olly nyomorú,
hogy elég megszereznem mindennapi kenyeremet. S a
mellett szemem, mellem gyengűl; s e száraz foglalko¬
zásnál a múzsa is kerül. Illy körülmények közt örö¬
mest itt hagynám Pozsonyt, s szinésztársaságot keres¬
nék, bármillyet,
[...]
csak hogy időmet tökéletesen el ne [hiányzó szövegrész]
vesztegessem; de így, a mint vagyok, lehetetlen – kol¬
dús vagyok! –
Meg fog a Tekintetes Ur bocsátani, hogy sorsom pa¬
naszlásával untatom; de nekem senkim sincs a világon,
senkim, ki előtt bizalommal nyithatnám meg keblemet. –
Itt küldök ismét néhány verset, azon kérelmem újításával:
hogy velök a legnagyobb szigorral bánni méltóztassék;
ha csak egy van is köztök jó, vagy egy sincs! Nyugtasson
legalább az: hogy rosz munkával nem léptem a világ elé.
Tekintetes Ur tanácsát, miszerint a népdalokat is mérték¬
ben írjam, követtem a „távolból”-lal; aligha sikerrel. – Lisz¬
nyayval közelebbről megismerkedtem. – Mind tens Vörös¬
marty Urnak, mind a Tekintetes Urnak szives indulatába
ajánljva magamat, vagyok
