Kedves barátom, lelkem jobb fele!
Mi volna édesebb dolog nekem,
Mint irni hozzád, irni iveket,
Tarkán, a hogy jő, zöld, piros, fejér,
Meg tudja a szent millyen gondolat.
S mégis te feddesz és panaszkodol,
Halottbeszédet tartasz siromon,
És több e féle. Megvallom, fiu,
E szemrehányás, e feddő levél,
E szenvedélyes „meghaltál” kiáltás,
E leczke ízü dorgáló beszéd,
Ez a lelket leöntő nyakleves,
Illy megrohanva, illy váratlanul,
Hogy a léleknek annyi érkezése
Sincs, míg szemét törölje, vagy pedig
Nyálát lenyelje – meg kell vallanom
Hogy ez nekem .... fölötte jól esett.
Oh, mert belőle látom, mint szeretsz,
Mi hő kebellel engem, hívedet,
Hogy’ elvakít ez édes indulat,
Hogy nincs türelmed egybevetni a
Napok folyását, tért, időt, körülményt
S egyéb tudákos elvont dolgokat,
Midőn azért békételenkedel:
Miért nem írok a szálló madárnak,
Ki egykor almafámon énekelt,
Miért nem a méhnek, ki a minap
Mézet szedett kertem virágiról,
Vagy a csapongó lepkének, ki néha
Megörvendezteté kis gyermekim,
Vagy a szellőnek és zúgó viharnak,
Melly tegnap itt volt, most ki tudja hol van?
Hová irhattam volna én neked,
Bohó fiú te! mit mondék vala
Szegény levélnek: merre végye útát,
Hogy rád találjon, e négy hét alatt?
Talán bizony nem törtem én azon
Elmém eléggé s nem falék mohón
Fel minden aljas pletykát, hirharangot,
Rágalmat, emberszólást és egyéb
Vidéki mismást a divatlapokban,
Csakhogy felőled, holléted felől
Lelnék azokban egy betűcske hirt.
De nem találtam bennök semmi szót
Rólad, s miként a meddő figefát
Az idvezítő, el-megátkozám
Őket: ne is teremjenek soha
Édes gyümölcsöt senkinek, ha nem
Teremtek most nekem.
Mit volt csinálnom? hát sopánkodám:
Ej, ej, hatalmas és mindentudó ég,
Hol kóborolhat most az a fiu?
Gyakorta ismét igy imádkozám:
Mennybéli isten, édes istenem!
Adj annak a szegény Sándornak immár
Adj valahára állandó tanyát.
Csendes tanyában szép kis fürge nőt, Angyalkedélyű szende, bar¬
na nőt,
Mellé mosolygó szép gyerkőczöket,
Egy párt, ha többet nem, fiút s leányt:
Oh adj családi boldog életet!
És ime! a mit olly forrón óhajték,
Jön a levél, hogy teljesedni fog.
Csak egy rövid holdélet, és az én
Költő barátom, mint Illyés próféta,
Tüzes szekéren a mennyégbe száll.
Én böjtölöm meg mézes heteid,
Fogadni mernék, s néma böjteim
Hosszúak és nagyok lesznek, nagyok,
Mint a tiéid egykor Debreczenben.
Mert a barátság kis szövétneke
Halvány világgal ég a szerelem
Máglája mellett: de mit bánom én!
Hogy el nem alszik, arról meg vagyok
Győződve, mert hisz’ tűz nem olt tüzet,
Sőt jobban éleszt: hát miért emelnék
Önző panaszt a mézteljes hetekre?
Nem, én nem zugolódom ellenök,
Sőt azt ohajtom (veszszek el, ha nem):
Legyen halandó élted fogytáig
Olly boldogédes mindenik heted,
Mint a legelső, mellyet élvezesz
Az esküvés után.
Én addig itthon, a távolban is,
Magányomban veled társalkodom,
Könyvedből iszsza lelkem lelkedet,
Mint a dicsőült égi szellemek
Az idvezűlés harmattengerét.
És elmerengek arczod másolatján,
Melly néma, mégis annyit mond nekem,
Előteremti azt a tiz napot
Midőn te, hű barát, hajlékomat
Megnépesítéd egy örömsereggel,
Előteremti, mondom, és örökké¬
valósággá ifjítja nékem azt.
Ilyenkor aztán vágy éled szivemben,
Hogy vajhabár, nem én értem, hanem
Kinek majd férje lészesz, hölgyedért,
S kinek dalolsz, a nemzetért, örökké
Maradnál ifjú, mint ez érczlapon.
Hát hol is kezdjem, na! Biz én magam sem tudom, ha csak
azon kedves ujságon nem, mit te alkalmasint tud¬
ni fogsz, hogy Petőfi megházasodott. Soha ez i¬
génél jobban nem vártam semmit, mert, köztünk le¬
gyen mondva, mindig tartottam valamelly galibától
és konkolytól. De hát már egészen úgy van, már
nem lehet tréfálni a dologgal. Jobban örülök neki
mintha valaki száz bivalyt adott volna, meg Vas
Gerebent ráadásul. Azt mivelte már a szivem, mint¬
ha 13 élű bicska lett volna, mind nyiló félben, ben¬
ne. A más héten utnak is inditottam egy leve¬
let, Sas Károlynak czímezve, mert annyit
gondoltam, hogy körülbelül Szathmárban teker az
ördög (az a kis szárnyas nyílas purdé, tudod.) de hogy
ezen megyének mellyik részén tartózkodol, azt nem
tudtam, a posta sem ollyan bolond pedig, hogy ott
téged felkeressen. Igy folyamodtam egy kis orczátlan¬
ság (= arszlánság) féléhez, tudod, és irtam ismeret¬
len emberhez kérőlevelet. Ugyhiszem, azóta kör¬
möd közt van.
Tompa Misutól a tieddel együtt kaptam leve¬
let. Azt irja hogy I., Ő nem valami pityergő fiú,
és engem nagyon szeret. 2. Nem ő esket össze, 3.,
Beteg, s szeretné ha boldog házas volna.4. Arczké¬
pén azért hogy bajusz van, van, pap, s azért hogy kabát
van, magyar. 5., Ő mint uj gazda 7 f. 30 kr havi
díjért nem kötheti Jokayhoz magát. Boldog is¬
ten, hát én millyen gazda vagyok! Mi előnyöm
benne, hogy nőm és gyermekeim, szóval családom
van? Nekem is igért Vahot 4
pftot
darabjáért [rövidítés] pengő forintot
a versnek, ha nem kizárólagosa leszek is, Jókay
szinte adna annyit s 4 + 4 = 8 : de hát más e¬
gyébre nincs tekintet? Igazán irja hogy: vásá¬
ron vagyunk az irodalomban; ugy van, m – a-vá¬
sáron. Én kedvedért Jókayhoz csatlakoztam, s ha
tüzes vasvillát köpdösnek is érte rám, megállok.
Annyit nyernek vele hogy nem olvasom lapjai¬
kat, s aztán nem hallok semmi rágalmat.
Mindazáltal nem akarunk gorombán válni meg
Vahottul, inkább, ha ez élemény neki, ingyen
irok lapjába az idén. De kétkulacsozni nem fo¬
gok. Itt azonban csak magamról nem Tompa pajtásról szólok,
mert neki V. Imrével, mint
irja bonyolódott viszonyai van¬
[betoldás]
nak, mellyeket én nem
tudok, s isten mentsen hogy őt
[betoldás]
kárhoztassam.
[betoldás]
Vetem szemeimet a térképre s tudod
mi esik nehezen? Az hogy alig vagy tőlem
nehány
mföldnyire
, s még sem vagyunk együtt. [rövidítés] mérföldnyire
Hej te Sándor, beh özön dinnye van nálunk, és
milly édesek. Nekem már is van jegyezve egy
pár száz, pedig ez még csak az eleje. S ha
te a nyiri dinnyét tartod legjobbnak, ugy nem
ettél jó dinnyét. Itt megtanúlhatnád,
mit hínak jó dinnyének; most fog érni, a
jövő héten legjobban. S a mi több ez igen
könnyű étel, szerelmesek is megehetik
gyomor-terhelés veszélye nélkül. Meglátogat¬
nálak, de annak száz akadálya van. Első ez a csörömpö¬
lő láncz lábaimon, 2-dik, hogy nem tudom még, hol
van neked ez úttal otthon, pedig én csak a te ven¬
déged, és folyvásti vendéged szeretnék lenni, harma¬
dik, hogy csak nem vihetném magammal ko¬
mádasszonyt, Julcsát és Laczit, ezek nélkül pedig
látogatásom csorba volna. О ha te olly roppant dühös
szerelmes nem volnál! Ha elhagyhatnád egy hét¬
re mátkádat! Legalább csak azért, hogy hamarabb
teljék az az egy hónap. Majd a tüzes istennyila!
mondod.
A mi pedig a komád asszonyt illeti: ő nem
izen neked semmit. Teljesen desperált, hogy so¬
ha sem lát téged többé ez életben. Laczi ugyan
váltig biztatja, hogy „de bizony eljő Petőfi bá¬
csi, mert paripát igért nekem s azt elhozza”, –
de az anyja nem hiszi, azt mondja, nem gyermek
ő már. – A csonka torony is köszönt pedig s kér¬
dezi: mikor lesz szerencséje? s ha valaki azt
mondaná neki, nem éri már ő azt meg, mind¬
járt összerogyna ijedtében. A kert rózsái elmented
után azonnal elhervadtak, – de ezek legalább jövő
pünkösdre ismét megújulnak. A gólya is elment,
de nem búcsuzott el végkép. – Sándor.... Sándor....
Olly nagy kedvem volna ,,Felhők”et irni.
Bevégzem most levelemet, de rövid időn má¬
sikkal zavarom meg szerelmi boldogságodat. Tu¬
dod fiam, az a folytonos szerelmeskedés megárt,
jó néha közé valami unalmas dolgot vetni. Legye¬
nek az én leveleim azok. Annyit azonban bizonyo¬
san hiszek, hogy ha sept. 8-áig nem, azontul
az örökkévaloság legutolsó czölöpjeig nem foglak
látni – Szalontán legalább.
