Hol találnak meg e soraim, nem tudom
de veszszenek bár el a postarendszer
özönvizében, vagy térjenek vissza
hozzám az óhajtott enyhitő olajág
nélkül, kibocsátom őket. Azért is,
előre feltévén, hogy ha olvasándod e
levelemet, ugy bizonyosan meg is
kaptad, épen ugy szólok hozzád,
mint ha bizonyosan tudnám tar¬
tózkodásod helyét, mintha bizo¬
nyosan kezedbe fogna jutni ira¬
tom. Hogyan vagy fiú? Hol jársz
és kelsz? Örűlsz-e, vagy busko¬
dol vagy haragszol és károm¬
kodol? Előtte-e az egybekelés¬
nek, vagy utána? Mind ennek
nem tudása kinoz engemet na
ponkint.
Azt képzelem, hogy tőlem té¬
ged jelenleg csak nehány mér¬
föld választ. S irgalmatlanul in¬
festal, hogy rólad mit sem tudok.
Ugy óhajtalak boldognak tudni té¬
ged. Ugy képzellek, mintha beteg
fiam volnál, s válságos (kritikus)
napjaidat számlálnám, élet
vagy halál perczét várva. Ragadj ki
e helyzetből, s ha már tettél
ujabb lépéseket, ird meg, meddig
haladtál. Hiszen lehetlen hogy
olly perczed ne legyen, mellyben
semmi egyébre jónak nem érzed
magadat, csak a levélirásra. Ra¬
gadd meg e perczet s tolladat
és útasits erre egy levelet.
Minden postanap mohón tépem fel az
ujságot, lesve, ha valamellyik pletyka
ember rólad valamit kottyantana, de
hiába! Mysterium az egész. Rántsd le
előttem az igazság szobráról a fátylot, –
ne gondolj vele, ha meghalok is ijed¬
temben vagy – örömemben.
Tompától irt leveled igazán
meglepett. Na, mondék, ez egyszer a
kóbori mennykő! Igazán hip! hop hi¬
rével jár. De Tompa nem állott be
a jövő évi 3viratusba ugy-e?
Most Szilágyi volt nálam vagy
két hétig, s mi is veszekedtünk egy
kicsit. Szeretné népies költeményeim¬
ből a népies kifejezéseket kiha¬
gyatni. Továbbá nem hiszi, hogy az
érthetlen szépségek kora lejárt. Pedig
ugy-e Sándor, lejárt, vagy ha még
le nem járt volna, lejáratjuk? S hadd
mondják aztán, hogy hátrafelé huz¬
zuk az irodalom taligáját.
