Ugy akartam kezdeni levelemet hogy „Isteni
Sángyikám!” stb. de azon felül hogy még
ez is nyomorult kifejezése leendett volna
irántadi érzésemnek, még azon hibába
is estem volna, mibe estél te, beszél¬
vén Krisztus lelkéről etcet. Egyébiránt hogy
leveledet soha sem vártam annyira, mint
most, az bizonyos. Hétfőn este roszul
lettem, a rá következett éjt nyögve kin¬
lódtam át, kedden egész nap feküttem;
kedden délután kapom leveledet s milly
jól esett! Épen elszenderedtem volt s ál¬
momban veled csevegtem; egyszer nyilik
szobám ajtaja s hozzák leveledet. Talán
épen az gyógyitott meg. Már most kutya
bajom sincs. – Annyival nyugtalanabbúl
vártam pedig leveledet, mert Illyés Jan¬
kó megrémített hamari hazajövetelével.
Kérdem tőle, hol hagyott? Azt feleli
Turon kifizetted és megkérted engedné
meg egy épen Pestre utazó barátoddal,
kivel ott találkozál, folytathatnod uta¬
dat. Ma egy hete átmegyek
Gesztre
[bizonytalan olvasat]
aranyaimért, mellyeket Szőnyi ur le¬
hozott. Ott beszélek Mezeyvel, kit te re¬
mélem, ismersz s az mondja, hogy a
turi kocsmában egy fedél alatt hálta¬
tok de csak reggel tudtátok meg, a
mikor egy pár szót váltván egymással
te azt nyilatkoztattad volna, hogy se¬
hová sem mégy Turról, mig az eső e¬
sik, annyira meguntad már. Később Sző¬
nyi és Kovács János a másik nevelő
mondják hogy (Túr és Pest közt va¬
lahol) találtak egy szinte ernyős sze¬
kéren, juhászkutya módra hasalva (a
phrasis enyém) de nem merték egészen rá¬
fogni hogy te vagy. Ez utóbbi hírek
megnyugtattak egy kevéssé, mert megval¬
lom, az Illyés uram apostasisa olly
gyanuformát is keltett bennem, hogy ő
maga, bár nem nyilvános tolvaj, de
alattomos gazember lehet, kizsebelt
s elszökött tőled. De minden megnyug¬
vás után sem feledhetem azon szavát,
hogy te kifizetted őt. Mit fizettél
még neki? hiszen már akkor 31
f
[rövidítés] forint
40
kr
volt (csak a mit én tudok) a [rövidítés] krajcár
markában. Tholdy (tán csak nem ugy
nyomták?) körűli fáradozásodat az én
istenem fizesse meg neked, fiu; a kö¬
zelebbi alkalomnak pedig, mellyen le¬
küldeni igéred, szeretnék a szeme kö¬
zé nézni Petőfi Sándor képében.
Annyit tudok, hogy ha már letet¬
tél a külföldremenésről, bizonyosan
rövid időn Szatmárba rohansz;
hát ha egy jó nagy vargabetűt kanya¬
ritnál, járván ismeretlen tájakon,
tudniillik jőnél Aradra gyorskocsin,
onnan Szalontára gyors szekeren,
Szalontáról Váradra én bevinnélek
s ott ismét gyors kocsi van. Fur¬
csa kivánság, mondod, azt kivánni
Leandertől hogy midőn Herójához
sietve átuszsza a Hellespontot, a
Fekete tengerben is kanyarodjék
egy nagyot. No de hisz az instánst
nem szokták megverni, mondja a példa¬
beszéd.
Ezenkivűl jelentem alássan,
hogy a mit rám tetszett bizni,
pontosan elvégeztem, megcsókolván
helyetted a komádasszonyt össze¬
vissza, de panaszkodik, hogy legki¬
sebb ize sincs a csókokon az erede¬
tiségnek, annyira el van forditva
a fordítás által, ohajtaná még
egyszer az eredetieket megízlelni; ki
jelentvén egyébiránt, mint becsűletes
házas társhoz illik, hogy ő a férj
csókjait is illő respectusban tudja
tartani, de épen azért mert ezek fér¬
ji csókok, egészen más érzést kel¬
tenek benne, mint azon baráti
tiszta csókok, következőleg a hiányt
ki nem pótolhatják. E kijelentésbe
mindazáltal belészól a férj, s azt
csak egy, és ollyan értelemben kíván¬
ja vétetni, mintha minden sor után
e záradék volna „salvo jure alieno”
(az alius alatt természetesen csak
magát értvén).
De legyen vége a bolondságnak
és szóljunk komolyan. Ha nem ma¬
gad hozod le Toldit leküldhetnéd
gyorskocsin. Én már megírtam Ercsey
Sándornak, ki nőm testvére s Várad
Olasziban a megye háznál Csengeri
Imre aljegyző irodáján megyei ir¬
nok, – hogy lesse szorgalmatosan,
miután Tiszáék már lejővén le
nem hozták. De ki ne fizesd,
mert ugy hamarább kézhez szolgál¬
tatják; ha pedig fizetés nélkül fel
nem veszik, végy recepissét. Más biz¬
tos uton is küldheted, ha akad.
A kántor okosságára bizom, mit éne¬
keljen. Ha Váradra küldöd minden
esetre Ercseyhez utasitsd.
Hogy gyakran visszaemlékszel
azon egyszerűen töltött kilencz napra,
kimondhatlanúl jól esik nekünk.
De hát mi, pajtás. Nincs egy ked¬
ves falatunk, mellyet megennénk
neved említése nélkűl. Ha csak itt vol¬
na Petőfi! ha láthatná! ha ehetnék
belőle! Ezt igy tette Petőfi, azt amugy,
ez kedves volt neki stb. stb. az min¬
dig ugy megy. Beh szeretnők ha a
mi fiúnk volnál! Ha hozzánk jár¬
nál legalább – vacatióra!
Jókay levelét nagy örömmel vettem,
ajánlatát elfogadom. De szeretném
ha senkinek sem mondaná legalább
egy pár hétig, míg t. i. V. I.től
választ nem kapok. Furcsa lesz ez,
ha valamikép el nem romlik. Mai pos¬
tával egy pár verset küldvén neki, egy¬
szersmind a legsimplexebb módon megem¬
lítem kísérőlevelemben, hogy miután
már, mind körülményim által gátolva,
mind az ő tanácsát követve, nem fogok
lapjába terjedelmes költői beszélyeket adni
hanem csak apróbb verseket, szeretném,
ha kijelentené, hogy ezen apróbb ver¬
sekért fogja-e aránylag és milly arány¬
ban fizetni a 25
pft
ivdijból ráeső [rövidítés] pengő forint
részt, hogy igy én, mint illyenekben
járatlan, tudhassam mikor mennyi pén¬
zem van nála. Erre, ha valamit meg
nem orrol, bizonyosan így fog válaszol¬
ni: tisztelt barátom, hisz azt kiszámít¬
ni nagyon könnyű, mihelyt Ön annyi
apró verset összeirt, hogy egy iv ki¬
telnék belőle, nálam azonnal kész
a 25
pftja
, banknotában, vagy hu¬ [rövidítés] pengő forintja
szasban, az nekem mindegy. Ezt a
mulatságot nem szeretném ha valahogy
elromlanék; nekem studiumom a chara¬
kterek. Azért csitt! az eredményt majd
megirom. (Folytatjuk.)
