Ismét bezörgetek, akár kellek, akár sem. Akadt 12
pkrom
, ellopom azt magamtól, hogy postᬠ[rövidítés] pengő krajcárom
ra vetvén, néhány megbecsűlhetlen perczet
orozhassak érte tőled. Ugy kell neked.
Ha már megénekeltél, hogy tőlem viszont
megénekeltessél (ha még nem láttad lásd
Budapesti Hiradó: ebugatás czím alatt), ám
csak szenvedd az alkalmatlanságot a mi
avval jár. Azért ne is gondold, hogy el¬
némítasz, ha bár részedről beállnak is
azon epochák, mellyeket te bizonyos
würstli nemhez hasonlítál: о nem! ben¬
nem hatalmas „non missura cutem”re
találsz. Hiszen lásd én sem vagyok
a ,profanum vulgus’ közül, én is
elmondhatom, hogy: ,docti sumus’ a
mi magyarul körülbelül ennyit tesz:
doktor vagyok. Az bizony, ecsém, még¬
pedig hatalmas és csodálatos, vagy in¬
kább csodatékony. Negyven-ötven mérföld¬
ről sántikálnak hozzám sánták, bénák
köszvényesek; csak egy népmesémet ol¬
vasom el nekiek azonnal ugy szét
futnak, mint a nyul; ha nem hiszed
olvasd tekintélyemet а В. P. Hirádot
sub , s
[...]
azonnal meg fogsz győződni [hiányzó szövegrész]
állításom igazságáról. Egy hibája van
gyógyintézetemnek: a rüh egy nemét,
a vitzkórt, nem képes megorvosolni.
Bizony nagy baj, mikor az ember nem
fér meg a bőrében. Irjon birálatot az
ebatta, ha tud, elhallgatom ha még an¬
nál igazságtalanabb lesz is: de az illy
komisz paczkázást, iskolagyermekes
kipoétázást nem szenvedhetem. S hogy
csinál vitzet azon uri ember ha engem
nem Aranynak, hanem pl. Platinának
vagy czigánysz – nak hínak! These be
good humours, indeed! mondaná Pistol
a Sir John Falstaff legénye. Azok az aristo¬
krata urak talán illyeténkép gondolkoznak:
Tegyünk ugy avval a falusi emberrel mint a
kis kutyával; elöbb csipkedjük a szőrét, ha
akkor fogat vicsorít, huzzunk végig horpa¬
szán egy doronggal: majd elűl. Nem ugy,
tekintetes nagyságos uraim, nem ugy! Irja¬
nak önök halavány köreik számára ha¬
lavány poézist, szépet, homályost és hi¬
deget, mint az őszi köd: majd Petőfi,
meg Tompa, meg talán saját kicsiny¬
ségem is, fogunk irni, mit, meglehet
az ki tót dajkától franczia vagy sváb
tejet szopott, sem érteni, sem érzeni nem
fog, de a mit azon egynéhány politikai
nulla, azon még fejetlen zero, mellyek¬
hez nem több csak egy vonás: 1. (mi pl.
kardvonás is lehet) kívántatik hogy poli¬
tikai milliókká emeltessék, ez a számat¬
lan nagy szám, mondom, magáénak, sziv¬
véréből szakadottnak vall. S denique
is jaj nektek, képmutató Archidiakon¬
ok, ha benneteket mind semmivé tesz
egy Esmeralda! Rólad a mese, me¬
zitlábos czigány muzsaleány!??¡¿¿!!
Most veszem észre, hogy minded¬
dig semmit sem irtam. De hát mit irjak?
,Fakó leányt és pej legényt’ tudom iste¬
nem hogy nem irok, ha a nyelvemet ki¬
vetem is. Tudja isten, nem megy ne¬
kem az ollyan istória. S honnan tu¬
dom ezt? fejemen történt. Neki fogok,
uram fia, hogy majd kerekítek egyet:
hisz az olly könnyü, ugy megy az a Pe¬
tőfi rajta, mint macska a ház’ján (értsd:
ház héján = padlás), oda is teremtem a
czimet vastag betűkkel, mert, mióta
Don Juant olvastam „my way is to be¬
gin with the beginning”: de a többi
nem akar menni. Proza fogott lenni,
a legszikkadtabb értelemben vett proza.
Azért felhagytam vele, jóllehet Vahot J.
már tele szájjal kikürtölte, mit én ne¬
ki, magánlevélben, olly formán érintet¬
tem csak, hogy értésére adjam mikép
eszem ágában sincs mindég csupán
keserves kinnal szült verseimmel tölte¬
ni az ivet. Ad vocem iv! ha valami¬
kor egyéb dolgod nem lesz, hogy az
ördög heverésben ne találjon ird meg
nekem mi nálatok egy becsűletes
irónak a napszáma? Egyforma-e té¬
len és nyáron? mennyi azé, ki ma¬
ga kezére dolgozik, mennyi ismét a¬
zé ki csak legénykedik? Mindezt
tudni falun nagyon kivánatos do¬
log: különben többet találnak fi¬
zetni az embernek, mint érdemlené.
Például én illyen formán gondolom:
egy népdal, java, rosza, – egyremásra
egy tizes; egy darab költemény, olly
nagyságú, mint „János vitézed” apró
betükkel, egy lapra csak tíz rend vers
(magyarul stropha) szorítva és az egész
versezet egy egész nagy octavo haj¬
tásu ivre kiterjesztve, kinyujtva,
legyen az legjobb, vagy legroszabb 20–25
pengő forint; hozzáértve természetesen
hogy az iró kizárólagos dolgozótárs
legyen!? Ez barátom, isteni kereset!
csaknem olly jövedelmező, mint a ku¬
koricza-kapálás! s azonfelül az a szép
előnye is megvan, hogy az ember ki¬
adhatja munkáját, mikor azt már
a kutya is megunta olvasni. Irj
egy füst alatt arról is: hát a könyv¬
árusokkal hogy szokott az iró al¬
kuba ereszkedni? Kell-e folyamodványt
adni be s tyúkot vagy nyulat vinni?
És ha az embert egyszer-kétszer gorom¬
bán elútasítják, mit csináljon akkor?
A propos! kivágtak öcsém, kivágtak.
Egy Toldit akarok még irni, ,Toldi estvé¬
jét’, – s ezt neked akarta dedi¬
cálni hiúságból, büszkeségből illye¬
tén formán
...és összement az egész dicsőség! az
ördögök megsugják Lisznyay Kálmánnak
hogy tegyen ugy és a’ meg ugy tesz.
Se’ kérd, se’ hall, csak ugy tesz. Meg
mernék eskünni az élő istenre, mind
a 20- vagy 21 ujjomat feltartva, hogy
ez eszme az én agyamban fogamzott
először e beállott uj esztendőben és
lássa az ember! övé az eredetíség
pálmája. Sic vos non vobis...!
Igy huzza be az embert a re¬
mény; igy huzott be engem is a ,ver¬
tatur’: fordítani akarok s nincs hova
tehát más papirt fogok be, mit ha
egy huzamban elolvasni nincs türel¬
med, letehet’d ad graecas calendas.
Ad vocem: türelem. Fiú, te mostanában
rólam irkálsz verset. „Hahaha!” mondod.
Semmi hahaha! Olvasod Toldit s neki
ragaszkodol verset irni egy ismeretlen
falusi ember dicséretére, ki még nem
is spectabilis. Ezért az öreg urak (ki?
ki nem?) lehordanak: milly szeles
vagy, milly gyermekesen viseled ma¬
gadat dicsően kivítt fénykörödben,
mint nem tekintesz le büszkén Par¬
nasszod légzetes (luftig) tetejéről az
alant négykézláb mászókra etc. s te
leűlsz, és irsz verset, mellyben ki¬
mondod, hogy fejednek nem veszed
más hasznát, csak bokrétás kalpa¬
god teszed rá. (Mellesleg legyen mond¬
va: fejed nem köszöni meg a bókot,
mert ha még olly szép érzetek fa¬
kadnának is a szivből, az alakítás,
elrendezés dicsősége minden esetre a
főt illeti.) Tovább megyek. Hozzád
küldött harmadik levelemben, a Vahot¬
térián elkeseredve, irom, hogy ha nem
boldogulok az irói pályán, másolok me¬
gint, mert nekem olly prózai, olly
kisszerű élet jutott, hogy, hivatalos
iratokon kivül, akár az olvasást
is elfeledjem, s ezen nyomorú élet
belékényszerített a türelem rabigá¬
jába. Ej mit! türelem! kiáltasz
te, papirt veszesz és irsz a türe¬
relemlőr (tulajdonkép a türelem ellen),
mellyben bennünket becsületes, szorgal¬
mas, rendszerető embereket per bir¬
ka et szamár traktálsz. Bizony
szép! illik igy tenni bátyáddal?
hiszen te még csak 24 éves vagy
s én már har...! har...! uram
Jeszusz segélj kimondanom! harmincz!
Végezetre és utóljára (mondaná a mi
papunk) irok az april 17-diki tűz¬
vészről, megirom a küszdést, melly¬
ben valék, az aggodalmat, perczről percz¬
re.... te fogadat piszkálod a kényel¬
mes Pillwaxban biztos fedél alatt
s rám kiáltasz: „Ha férfi vagy légy
férfi!” Jó, jó: házasodj’ meg csak!
Most térjünk a tárgyra, a miért
tulajdonkép tollat vettem elő. Erdélyi¬
nek megírtam, hogy ha ,Toldi’ból van
egy példány nekem szánva, az tied
legyen. Megkértem, szolgáltassa kezedhez.
Egyéb különös nem történt ezen a vi¬
déken.
Fogadd nőm szíves üdvözle¬
tét, ki azzal dicsekszik, hogy ha
egyszer véletlenül betoppannál, arcz¬
képed után megismerne. Fogadtam
vele. Ugyan tégy próbát.
