Magyar-utca 1.
Kolozsvár, 1913. dec. 9.
Igen Tisztelt Szerkesztő Ur!
Itt küldöm Nietzsche egyik legszebb versét,
mely megérdemli, hogy a magyar publikum is is¬
merje. Azt hiszem, a fordítással Szerkesztő Ur
meg lesz elégedve.
Ha közlésre megtartja, ugy kerém
[!]
a mellékelt
[sic!]
levelezőlapon szíves értesítését.
Őszinte tisztelettel üdvözli
Kész szolgája
Barabás Ábel
1
1
Délen.
(Nietzsche)
Libegve lengek lombos ágon,
Lelkem álomba ringatom.
Vendégül hívott egy madárka,
Ölel puhán ma fészek-ágya.
Hol is vagyok? Ah, nem tudom!
A tenger szúnyad álmodozva
És rajt' vörös vitorla leng.
Bárányka béget, zúg a pálma,
S a délvidék idilli bája
Álomhozón fülembe cseng.
Hajh nyomról-nyomra lépdegélni
Csak német lábnak járja meg.
A szél sebes szárnyára ülve,
Madárrajjal versenyt repülve,
Köszöntlek déli tengerek!
2
Az ész? Bosszantó, bamba szerszám
Korán kitűzi célomat.
Röpülve tűnik csalfa utja,
S eremben új vér áradása
Nyit nékem új világokat.
A bölcsnek útja mind magányos,
Magányos költő meg – bolond!
Ti kis madárkák nosza körbe,
Figyeljétek ma néma csöndbe'
Mit ajkam íme dalba mond
Ifjú, hamis, megannyi álnok,
Szívembe zsongnak édes álmok
És minden ok, mi üdvadó.
Fönn éjszakon, borzongó kéjjel,
Szerettem nőt – csúf, mint az éjjel:
Igazság volt e vén anyó…
Barabás Ábel.
