Kedves jó Mester!
Gondolom, két ízben már
ajánlva tettem fel egy rosz
[!]
ver¬
[sic!]
set, – másodszor prózát is. Hogy
a vers valószínűleg rosz
[!]
, azt on¬
[sic!]
nét tudom, hogy a Mester nem
tette közé
[!]
. Mert én egyál¬
[sic!]
talában nem tudom meg¬
bírálni, – még objektív nézni
sem, – a magam versét, – az
uram nem ért hozzá, más¬
nak meg nem mutatom.
Az „Élet” tehát nem a Hét¬
be való, – már el is küldtem
másfele. Hogy azonban a Mes¬
ter nem ír nekem, – még a
szerkesztő póstáján sem, az
sokkal elszomorítóbb, mint hogy
rosz
[!]
verset írok. Bevallok
[sic!]
valamit! Hisz én tulajdon¬
[!]
[sic!]
kép
[!]
nem is vagyok poéta.
[sic!]
Huszonkét éves koromig egy
verset sem írtam, – próbá¬
ból sem, – akkor valami hó¬
bortos kis szerelem, vagy csak
hogy ráébredtem az életre, –
vagy 35–40 versikében tombol¬
ta ki magát, mert egyéb¬
ben nem tehette. Most nyu¬
godt vagyok és semmisem
[!]
[sic!]
kényszerít belülről, hogy
verseket írjak. Valószínű,
hogy végkép
[!]
elhagyom. És
[sic!]
most itt a kérdés! Ha a
Mester jóindulatot mu¬
tatott irántam, vajjon
[!]
ez
[sic!]
csak a néhány versnek szólt-e?
Azok révén ismert meg, igaz,
– de végkép
[!]
elvesztem-é a ro¬
[sic!]
konszenvét vagy barátságát,
ha nem írok tobbet
[!]
?
[sic!]
Hóbortos dolog. Hat
éves koromban elhalt az apám,
nagyon fiatalon, – és nagyon
melegszívű, érzékeny kedélyű
embernek mondják. A csa¬
ládom sok férfitagja adott
és adhat tanácsot a pálya¬
választásban, pénzzel va¬
ló bánásban, hivatalos ü¬
gyekben, házasságban, sőt öl¬
tözködésben, egészségben is,
– szubtilis, lelki dolgokban
senki. Azért örültem n
[törölt]
« e »a
gyon,
[betoldás]
a
[törölt]
« m »M
ester és a családja jósá¬
[betoldás]
gának, – eltekintve, hogy büsz¬
ke voltam rá. Az embernek
nem muszáj verset írni, de kell,
hogy jó emberei legyenek azok
közt, a kiket kiválóknak
tart. Hát én sohase' mehet¬
nék el Önökhöz, ha fel¬
hagynék az írással?
Azért is, ijedtemben
írtam tegnap még egyet, –
itt küldöm, – az ember so¬
hasem tudhassa, melyik az u¬
tolsó. De a házasság csakugyan
művészetellenes dolog
[...]
nagy
[hiányzó szövegrész]
nyugalmával és apró izgato¬
lódásaival. Szívből üdvözlöm
mindnyájukat, – hálás ta¬
nítványa
Miskolcz, 1905, máj 2.
Fröhlichné
