Kiss József – Gáspár Imre (1874-04-17)

Kedves barátom Gáspár Imre!  

Bocsásson Ön meg nekem, amiért ennyi ideig késtem a
válaszszal Kedves levelére, melyben egy második
– tán hasonterjedelmű – küldeménynyel fenyege¬
tődzik, hanem lássa sok mindenféle történt velem
e pár hét alatt, a mi lehetetlenné tette, hogy levél¬
írásra – nálam ritka luxus! – adhassam fejemet.
Egyebek közt nőm lebetegedett és – à la Simon-Judit,
holt gyermeket szült. Eddigi segélyforrásaim bedu¬
gultak, állás, kereset és pénz nélkül vagyok, mi
mai napság nagy csapás. A Kisfaludy-társaság¬
ban nagy sensatiót csináltam: figyelmet kel¬
tettem, amint szokták mondani. Figyelmet kel¬
teni Magyarországon annyit jelent, mint sza¬
badalmat nyerni a tisztességes koldulásra.
Simon-Judit 5 50 jövedelmezett híres
– ezt anticipálom magamnak, azt hiszem nem
jog nélkül – költőjének; bizony az irigység sem
foghatja rám, hogy meg nem érdemeltem! Hagyján,
csak annyira ki ne merültem volna, csak dolgozni
volna erőm. A gyomor-katharrusom tizedik
hónapja hogy gyötör. Fürdő és hegyi légre
volna szükségem. Fürdő, hegyi lég, szabadság
= pénz!  

Hagyjuk ezt.  

Ez szomoru fejezet.  

Ön kellemetesen lepett meg a hírrel, hogy „Levél
egy képviselő barátomhoz” az ön szerzeménye.
Becsülöm önt az önmegtagadásért, melyet
tanusított, midőn nevét elhallgatta. Ez a
legszebb magyar költemények egyike, melyet
az irodalom az utolsó évtizedben produkált.
Tompa Mihály bátran alá írhatná nevét. Ennyi
dicséretest az összes száz és nem tudom hány
versről, melylyel Ön megtisztelt, nem mond¬
hatok. Egytől egyig nem sokat érnek biz
azok. Remélem, Ön csak tréfált, midőn  

kiadásukra gondolt. Mit is vesződik Ön mindig kiadásokkal?  

Gáspár Imre várhat.  

És hiszem, hogy várni fog.  

A mi az anthologiát illeti, én nem találtam
benne sem ujat, sem eredetit. Amint az egészből
kiveszem, ez tankönyv akar lenni. Ahoz

 [!]

[sic!]

nem
értek. Irodalomtörténet, szavallástan

 [!]

[sic!]

, életraj¬
zok – pêle-mêle! Nem az én ízlésem. Azt
az egyet láttam, hogy Névy László, Gróf
Zichy Géza szintén a poéták közt szere¬
pelnek. Uram, én büszke vagyok koldus¬
botomra. Ha a könyvét kadencziákkal
tömi meg, akkor hagyjon ki engemet.
Mint poéta derogál nekem a versifica¬
torok társasága; a grófi korona sok
mindent megaranyozhat, de ne vakít¬
sák a népet, hogy ez az együgyű lurkó
szintén a Muzsa kegyeltjei közé tarto¬
zik, mert a nép együgyüségében még elhi¬
szi.  

Egyáltalában nem értem, hogy egy ember, ki
anyagilag biztosítva van és nem kell nélkü
lözésektől tartania – hogy egy ilyen em¬
ber miért ne tehesse magát egészen füg¬
getlenné. Mit tőrődik ön a fattyu-poé¬
ták lamentatiójával, midőn az igazsá¬
got keresi. Ha a szénát a szalmától
nem tudja megválasztani, minek
vállalkozott az ilyen munkára?  

Vezérelje Önt az önérzet, a büsz¬
ke tudat, hogy Ön többet ér száz
másnál és ne hagyja magát terro¬
rizálni kicsinyes tekintetek által,
ezt óhajtja, kívánja Öntől barátja  

Kiss József  

April 17. 874.  

Iratait őrzöm. Mikor kellenek?