A költők dolga, hogy beszédre, hogy nyelvre tanítsák a
nemzetet, a lélek nyelvére és szavaira. Izgalmas olvasmány annak adattára, hogy egy
nép hogyan tanul meg érezni, azaz művészien beszélni, azaz írni, majd olvasni, azaz
önzetlenül megérteni mások érzéseit. Mintha gyermekkori gagyogásunkat volna módunk
viszonthallani, bár a népek nyelvének fejlődését nem lehet az emberéhez hasonlítani;
a maga korában minden nyelv befejezett. De még izgalmasabb a tudatosodás korát
követni, a kamaszságét, majd az érettségét. Mert itt már példázódhatunk az emberrel:
valóban vannak gyermek és felnőtt népek, érettek és éretlenek; épp csak öregek
nincsenek, lévén minden nemzetnek – ha csak agyon nem csapják – főnixsorsa.
A költők dolga...
