A vidéki–városi vitát...

 A vidéki–városi vitát, ami tulajdonképpen és az ország vitája, szívem szerint azzal toldanám meg, hogy a vidékiessége nem tetszik; hogy olyan fájdalmasan provinciális. Attól, amit utánoz, amivel egy sorban tudja magát, riasztóan elmaradt. Majdnem azt írtam, hogy . Nem ; jelzőjét északabbra kell keresnünk. Ha szelleme metropoliszi, olyasformán az, mint vagy . nagy kultúrtevékenysége óta természetesen sokat szívott föl magába az országból is, de azért még nincs annyira magyar, mint amennyire lengyel, amihez először akartam hasonlítani. Mindennek megvan a súlyos történelmi oka; megállapításunk nem elítélés, hanem csupán megállapítás. Ezt azonban meg kell tennünk, épp a javítás érdekében.

 Emlékezetem a jelzőért nem véletlenül ugrott észak felé. Bő alkalmam volt e terület szellemi növendékeit megismernem, sokat érintkeztem lengyel városlakókkal is. szellemét akkor még nemigen ismertem, bevallom, olyanfélét őriztem szívemben róla, hogy ott volt a , a és jege választóival. Érintkeztem spanyolokkal, svédekkel, is. Hazatérve hazám fővárosába, akármelyik nép szellemével fölismerem az itteniek rokonságát, ha van jel a rokonságra. Nem rokonságot, csaknem azonosságot fedeztem föl. A fiatalok irodalmi kávéháza, ahova először betettem lábam, csalhatatlanul lubliniak diákmenzája volt, a szerkesztőségben, ahova betévedtem, szelleme izzott, a színházi előcsarnokban vitázott. Itt is, ott is az a szellemi réteg, amelynek művek helyett hírei vannak, tehetsége helyett értesülései, forrásai és összeköttetései. Ismétlem, ez a megállapítás sem értékítélet, tiltakoznám az ellen, ha valaki többet magyarázna bele, mint ami benne van. Szélességi körök rajza van csak benne, helymeghatározás egy szellem geográfiájában. vagyok. Öt-hat példányban láthattam hazám nem egy szellemi irányítójának mását, mielőtt a honival megismerkedtem. Ki kell világosan mondanom, hogy nem zsidókra gondolok, (bármily származásúra, magyarra is). E „keleti”, „” jellegzetességűek közt ismertem meg seregestül azt a székvárosunkban is csapatosan föllelhető s valójában igen érdekes, tanulmányozásra méltó szellemi lényt, akit tán azzal lehetne jellemezni, hogy bár nem író, hivatása mégis az írás. S bár műveletlen, világa a könyv, s bár lelkiismerete már fillérekért kibérelhető, örök érve valami homályos erkölcs és még homályosabb jog. Nem tudom, körvonalazódik-e már az alakzat. szemtanúja voltam, amidőn a kelet-európai szellem egy ilyen hódító elméjű megtestesítője -ról beszélt. Nemcsak azt tudta pontosan, melyik évben ki volt szeretője, hanem azt is, hogy ki volt anyjáé. boldogan nyitotta ki folyóiratának oldalait egy megírandó -tanulmány elé. Kiderült, hogy barátunk, aki magát publicistának nevezte, feneketlenül lenézte a költészetet, már nem emlékszem, vallási vagy forradalmi alapról-e. Szinte megalázónak érezte volna, hogy olyasmiről írjon, bár bizonyos vagyok benne, hogy arról épp annyit s épp oly folyékonyan, sőt szellemesen tudott volna írni, mint a világ bármely kérdéséről. – mintegy az egész francia szellem nevében – elhűlve nézett rá. Az egybevetéssel járó kérkedés nélkül mondhatom: így tekintettem körül én is hazám székhelyén. Az elhűlésben jókora adag elismerés is volt.