A Magyar Csillag és a régi Nyugat nevében

 A és a régi nevében mondok búcsúszót, mesterünk, , kedves bátyánk. A régi küzdőtársak és az új követők tisztelgését közvetítve teszem le koszorúnkat, mint harci kitüntetést, elébed. A lankadatlan harcost, akit a valóság, maga a föld kényszerít és erősít a küzdelemre; a meg nem alkuvó vezért, a magyarság hadszínterének nagy ismerőjét gyászoljuk benned; útmutatónkat és legfőbb erősségünket. Úgy siratunk, mint hajdan a kurucok siratták: olyan vezér voltál, aki a hadat is magad teremtetted. Túri Danitól Nyilas Misiig és Joó Györgyig légiónyi azoknak az eleven lelkeknek a száma, akiket te hívtál a világra. (Míg mások, akiknek a „te magyarságod” is kevés volt, fogyni és futni engedték a népet). Te így növesztetted a magyarok számát, ilyen sohasem múló, valóságosnál is valóságosabb teremtményekkel. Ez a sereg mindörökre él és elevenen viszi magával parancsolóját. , , , , , , : társaid, a fényes serege nyomában. Korán mentél el tőlünk, bátyánk; még mindig nagyon kevesen vagyunk, még mindig sok új alkotásodra lett volna szüksége ennek az országnak, amely most lép történelmének egyik legnehezebb fordulójára.

 Szomjasan kutattad a lélek átváltódásának, a szellem síron túli sorsának titkát. Mi, akik lelkünk jó részével szintén a teremtményeid vagyunk, arra kérünk, újulj meg bennünk; hited, bátorságod és erőd maradjon meg bennünk e földön is, ne hagyj el minket.