A népi büszkeség...

 A népi büszkeség már ritkán száll meg. , a 12. századi trubadúr óprovanszálul írt: el kellett egyet-mást e nyelvből is sajátítanom, hogy feladatomnak megfelelhessek. Ezután szállt meg a fenti érzelem. Lehetek egészen őszinte? Legutoljára akkor éreztem „gyökereimet”, igen jólesőn, amikor a francia antológia megjelent. Egészen őszinte leszek. Mikor elküldettem , , a maga példányát, lejövet a kiadótól egy pillanatra elém villantak a ököristállók, azzal a képpel, ahogy küszöbüket a vasárnapozó béresek végigülik. A hiúság helyett csak az indokolatlanul jelentkező béresek jelentkeztek akkor is, amikor szó közben sorát kerítette az antológiának. Vallok tovább, ha már benne vagyok. Különös elégtételt éreztem, hogy ezt a legnyugatosabb, legurbánusabb könyvet (nem volt oly nagy feladat, ahogy is hiszi), éppen én készítettem el, a rácegresi ököristállók környékéről, a fecskeraj módjára kuporgók közül. Ördög tudja, de az volt az érzésem, hogy egyenest nekik csináltam úgy ahogy van , , -ral egyetemben. Megállok egy pillanatra. Valóban nekik készítettem. De már unom újra megmagyarázni, hogy hogy is. Egész életemben ezt magyarázom, egész életem ezt magyarázza.