A Csizmát felháborodás...

 A felháborodás fogadja. Legjobban azokat a részeket, ahol a könyv külön-külön, egyénenként is szabadságra biztatja az embereket, ahol külön-külön mindenkinek feladja a kérdést: mit hajlandó a saját szakállára vállalni a szabadságért. Riadtan nézem, hányan hátrálnak ennek még csak a gondolatától is. Nem, csak semmi egyéni kiállás, vállalás, semmi egyéni felelősség és kockázat, azaz függetlenség! Rögtön anyagiakról beszélnek, kényelemről. Megfeledkeznek arról, hogy jólét és szolgaság elég gyakran összefér, például a kutyaólban is. Aztán eszükbe sem jut, hogy az egyformán gondolkodó egyének végül szükségszerűen egymásra találnak, sőt épkézláb összefogás csak így keletkezhet. Ma a szabadságharcosok, a legegyénibb szabadság harcosai is rettegnek attól, hogy egyedül maradjanak. Gyengeségüktől rettegnek? A szabadságra vezető úton is irányítás, vezetés, vagyis parancs kell nekik, vagyis engedelmesség; a legegyénibbnek is tömeg. Ez a különbség a mi századunk és az elmúlt századok szabadságmozgalmai között. Nem bírálatul mondom, hanem csupán a tünet megvilágosításául.