A
Csizmá-t
felháborodás fogadja. Legjobban azokat a részeket, ahol a könyv külön-külön,
egyénenként is szabadságra biztatja az embereket, ahol külön-külön mindenkinek
feladja a kérdést: mit hajlandó a saját szakállára vállalni a szabadságért. Riadtan
nézem, hányan hátrálnak ennek még csak a gondolatától is. Nem, csak semmi egyéni
kiállás, vállalás, semmi egyéni felelősség és kockázat, azaz függetlenség! Rögtön
anyagiakról beszélnek, kényelemről. Megfeledkeznek arról, hogy jólét és szolgaság
elég gyakran összefér, például a kutyaólban is. Aztán eszükbe sem jut, hogy az
egyformán gondolkodó egyének végül szükségszerűen egymásra találnak, sőt épkézláb
összefogás csak így keletkezhet. Ma a szabadságharcosok, a legegyénibb szabadság
harcosai is rettegnek attól, hogy egyedül maradjanak. Gyengeségüktől rettegnek? A
szabadságra vezető úton is irányítás, vezetés, vagyis parancs kell nekik, vagyis
engedelmesség; a legegyénibbnek is tömeg. Ez a különbség a mi századunk és az elmúlt
századok szabadságmozgalmai között. Nem bírálatul mondom, hanem csupán a tünet
megvilágosításául.Csizma az asztalon