Szalatnai Rezső
tanulmányai, Szalatnai Rezső [PIM]
Pozsony
Pozsony [GEO]
Csaknem minden bekezdést a lap szélén kérdőjelekkel és
türelmetlen felkiáltójelekkel kommentálva: erősen vegyes érzésekkel, néha szinte
küszködve olvasom ezt a könyvet, noha harmincnégy fejezete közül egy sincs, amely nem
támasztana bennem valami helyeslést, vagy ha gondolatit nem is, de legalább érzelmi
visszhangot, főleg a könyv vége felé. Mintha ifjúkori ábrándjaim vádolnának patetikus
hangon, dörögve és lelkes cikornyákkal, holott ezekből az ábrándokból máig sem
tagadtam meg semmit, csupán a pátoszt és a cikornyát. Ma is hiszem, hogy a magyarság
legnagyobb értékeinek letéteményese az a „döngő léptű” paraszt, aki néha valóban
Szfinksz gyanánt mered a napba, hiszem azt is, hogy a talajvesztett individuumnak egy
új kollektívum fölérzésébe kell kiteljesülnie, csak éppen a döngő léptet, a szörnyű
képzavart utálom, s ezeket a tősgyökeres németből fordított szólamokat.
Szalatnai Rezső
könyve e szólamok mögötti dolgokról beszél, ezekről a
kérdésekről, melyek megoldását a zagyva fogalmazások és így jól összezavart fogalmak
legalább annyira veszélyeztetik, mint a politikai maradiság. Ezek a kérdések éppúgy
kérdései voltak az előttünk járó nemzedéknek, akár nekünk, sőt nagy részüket ők
fedezték fel. Nekünk kellett volna megoldani őket, ha közben nem kényszerülünk, hogy
magunk is újabb és újabb kérdéseket fedezzünk fel.Szalatnai Rezső [PIM]
Szalatnai
könyve nem mond sok újat ezekről a régi
kérdésekről, az újakról pedig még nem egész világosan beszél. De rokonszenves már az
is, hogy beszél, megismétli a kérdést és még egyszer megismétli akkor is, ha
körmondatai konokan egyre oda kanyarodnak vissza, ahonnan elindultak. Szalatnai Rezső [PIM]
Szalatnai
világszemlélete irodalmi, és minden pontjában az Szalatnai Rezső [PIM]
Ady
-nemzedékbe nyúlik vissza. Innen
van lelkessége, humanizmusa, fajszeretete, de még szocializmusa is.Ady Endre [PIM]
A
Nyugat
első nemzedéke magatartásában az volt lelkesítő, hogy
a tiszta irodalom, irodalmi szabadság jelszavak egyes szavait külön tagolva minden
vonatkozásban, társadalmiban és politikaiban is, magáévá tette. Ezeket a jelszavakat
kaptuk mi örökségbe, sajnos, az egy irodalmat kivéve, csak szavakat. Mi lett abból a
híres új Magyarországból, melyért a Nyugat [WIKIDATA]
Nyugat
küzdött, mi lett Nyugat [WIKIDATA]
Ady
– életes és
ígéretes és szent – forradalmából, Ady Endre [PIM]
Móricz
keserű, de reményteljes háborgó
parasztjából, mi az igazi faji öntudatból, a szocializmusból, a tiszta szándékú és
jogos harcból [– – –] Móricz Zsigmond [PIM]
Budapest
szellemi hegemóniája ellen, amennyiben azt
szelleminek lehet nevezni, vagy akár a kevésbé lelkesítő nemzeti öncélúságból?
Szavakat örököltünk s még azokat is rejtenünk kellett. Amiket ezekből a mai
utódállamok területére sodort a szél, azok legalább virágot hajthattak. De virágosan
és díszesen is csak szavak. Budapest [GEO]
Szalatnai Rezső
a régi lelkességgel idézi és ismétli
őket, s nekünk már ezért a konokságért is hálásnak kell lennünk. Tán visszasodorja
őket a szél, vannak is erre örvendetes jelek, s nem csak parafrázisok kelnek ki a
magból.Szalatnai Rezső [PIM]
Érzem, hogy lelkesen kellene beszélnem erről a könyvről, már
csak az ügy érdekében is, mely nekem is ügyem, tüzes ifjúnak kellene lennem e hevítő
igazságok hallatán, kipirult arccal kezet nyújtani a bátor társnak, amit meg is
teszek, de csak azért, hogy közelebb vonva, kar karban, barátilag figyelmeztessem,
vigyázzunk a szavakra, barátom; ne hangunkkal ragadtassuk el magunkat, attól
legfeljebb berekedünk, hanem új igazságainkkal, s ha lehet, egy-két alkotással.
Meghallgattalak, elfogadom nézeteidet, de ezekről nem te győztél meg, s nem tudom, ha
már eleve nem vallottam volna őket, vajon te meggyőztél volna-e. Tüzes vagy és
lelkes, de vajon nem többet érne-e, ha óvatos volnál és körültekintőbb? Olvastam
tanulmányaidat
Adyról
, Ady Endre [PIM]
Tolsztojról
, Tolsztoj, Lev Nyikolajevics [VIAF]
Beethovenről
, kitűnő fogalmazványok, megannyi ünnepi
beszéd, de ládd, ezeket én régtől-rég tudom s szívesebben vettem volna, ha a mondatok
ragyogó fordulatai helyett a mondatok közt friss igazságok, új megállapítások
csillogtak volna. Ha ez tüzel, akkor bizonyára nem írod úgy el magad, hogy Beethoven, Ludwig van [VIAF][WIKIDATA]
Majakovszkijt
többre
becsülöd, mint Majakovszkij, Vlagyimir Vlagyimirovics [VIAF][WIKIDATA]
Tolsztojt
. Sem azt, hogy az utóbbiban „az analízis
egyesül a szintézissel”, ami olyan közhely, hogy én már nem is értem. Ha a hangbeli
szenvedélyességet a magyar maradiság ostorozására, a vidéki álmosság fölrázására, az
új magyar értékek fennen hirdetésére használod, ott egyetértek veled, helyeslem, sőt
készséggel segédkezem, legfeljebb arra figyelmeztetlek újból, hogy mi, a magyar nyelv
szerelmesei, ne használjunk olyan kifejezéseket, mint „rosszul kilőtt állásfoglalás”,
„kiélésnek írógépbe való diktálása”, amiknek semmi értelmük. Hasonlóképpen kerüljük
az olyanokat is, mint „valóságrögzítés”, „összmagyar”, „társadalomdarab”,
„korfelelősség és látszatvalóság”, amiktől – bocsásd meg az akadékoskodást – az én
fülem csengeni kezd.Tolsztoj, Lev Nyikolajevics [VIAF]
Lám, ilyen útra hajlik az én lelkességem, ha a magyarság
értékeiről esik szó. Drága nekem ez a terület s szeretném minden sarkában minél
tisztábbnak, míveltebbnek, kulturáltabbnak látni.
Szalatnai
tanulmányainak legtöbbje napilapba készült.
Mentheti ez a stílust? Nem ment ez semmit, ott sem lehet helye az ilyen keresetten
pongyola stílusnak, mely mintha a gondolatot szolgálná, alapjában azonban csak
önmagának tetszeleg, s ha indulatot kifejez is, a mondanivalóból többet takar, mint
fölfed. A szerzőt tán magával ragadja, az olvasót csak elszédíti.Szalatnai Rezső [PIM]
Hol kezdhetjük el és elkezdhetjük-e egyáltalában a magyarság
népi értékeinek ápolását, ha legnagyobb kincsét, a nyelvet, a tiszta gondolatoknak
ezt a ritka finom eszközét az ebek harmincadján hagyjuk?
Könyve második részében
Szalatnai
a marxizmus felé hajlik.
A közös ügy érdekében itt is meg kell állapítanom, hogy erről is inkább hangos
kijelentései útján értesülünk. Forradalmi lendülete elsősorban a kispolgárt sújtaná,
amiben szintén irodalmi élmények rugóit kell keresnünk.Szalatnai Rezső [PIM]
A menekvés útjain is mintha marxista irányt mutató táblák
állnának, sajnos kissé kusza fogalmazásúak: „rátámaszkodás azokra a szociológiai
elemekre, amelyek predesztinációs erővel hajtják ki a mai krízisből egész
Európa
sorsát” – ez az
egyetlen vonal. De hogy a szociológiának, magyarul a társadalomtannak milyen elemei
ezek – a magyarázat helyett csak ditirambikus kijelentéseket kapunk, tényt még
kevesebbet.Európa [GEO]