Van menekvés...

 Csaknem minden bekezdést a lap szélén kérdőjelekkel és türelmetlen felkiáltójelekkel kommentálva: erősen vegyes érzésekkel, néha szinte küszködve olvasom ezt a könyvet, noha harmincnégy fejezete közül egy sincs, amely nem támasztana bennem valami helyeslést, vagy ha gondolatit nem is, de legalább érzelmi visszhangot, főleg a könyv vége felé. Mintha ifjúkori ábrándjaim vádolnának patetikus hangon, dörögve és lelkes cikornyákkal, holott ezekből az ábrándokból máig sem tagadtam meg semmit, csupán a pátoszt és a cikornyát. Ma is hiszem, hogy a magyarság legnagyobb értékeinek letéteményese az a „döngő léptű” paraszt, aki néha valóban Szfinksz gyanánt mered a napba, hiszem azt is, hogy a talajvesztett individuumnak egy új kollektívum fölérzésébe kell kiteljesülnie, csak éppen a döngő léptet, a szörnyű képzavart utálom, s ezeket a tősgyökeres németből fordított szólamokat. könyve e szólamok mögötti dolgokról beszél, ezekről a kérdésekről, melyek megoldását a zagyva fogalmazások és így jól összezavart fogalmak legalább annyira veszélyeztetik, mint a politikai maradiság. Ezek a kérdések éppúgy kérdései voltak az előttünk járó nemzedéknek, akár nekünk, sőt nagy részüket ők fedezték fel. Nekünk kellett volna megoldani őket, ha közben nem kényszerülünk, hogy magunk is újabb és újabb kérdéseket fedezzünk fel.

  könyve nem mond sok újat ezekről a régi kérdésekről, az újakról pedig még nem egész világosan beszél. De rokonszenves már az is, hogy beszél, megismétli a kérdést és még egyszer megismétli akkor is, ha körmondatai konokan egyre oda kanyarodnak vissza, ahonnan elindultak. világszemlélete irodalmi, és minden pontjában az -nemzedékbe nyúlik vissza. Innen van lelkessége, humanizmusa, fajszeretete, de még szocializmusa is.

 A első nemzedéke magatartásában az volt lelkesítő, hogy a tiszta irodalom, irodalmi szabadság jelszavak egyes szavait külön tagolva minden vonatkozásban, társadalmiban és politikaiban is, magáévá tette. Ezeket a jelszavakat kaptuk mi örökségbe, sajnos, az egy irodalmat kivéve, csak szavakat. Mi lett abból a híres új Magyarországból, melyért a küzdött, mi lett – életes és ígéretes és szent – forradalmából, keserű, de reményteljes háborgó parasztjából, mi az igazi faji öntudatból, a szocializmusból, a tiszta szándékú és jogos harcból [– – –] szellemi hegemóniája ellen, amennyiben azt szelleminek lehet nevezni, vagy akár a kevésbé lelkesítő nemzeti öncélúságból? Szavakat örököltünk s még azokat is rejtenünk kellett. Amiket ezekből a mai utódállamok területére sodort a szél, azok legalább virágot hajthattak. De virágosan és díszesen is csak szavak. a régi lelkességgel idézi és ismétli őket, s nekünk már ezért a konokságért is hálásnak kell lennünk. Tán visszasodorja őket a szél, vannak is erre örvendetes jelek, s nem csak parafrázisok kelnek ki a magból.

 Érzem, hogy lelkesen kellene beszélnem erről a könyvről, már csak az ügy érdekében is, mely nekem is ügyem, tüzes ifjúnak kellene lennem e hevítő igazságok hallatán, kipirult arccal kezet nyújtani a bátor társnak, amit meg is teszek, de csak azért, hogy közelebb vonva, kar karban, barátilag figyelmeztessem, vigyázzunk a szavakra, barátom; ne hangunkkal ragadtassuk el magunkat, attól legfeljebb berekedünk, hanem új igazságainkkal, s ha lehet, egy-két alkotással. Meghallgattalak, elfogadom nézeteidet, de ezekről nem te győztél meg, s nem tudom, ha már eleve nem vallottam volna őket, vajon te meggyőztél volna-e. Tüzes vagy és lelkes, de vajon nem többet érne-e, ha óvatos volnál és körültekintőbb? Olvastam tanulmányaidat , , , kitűnő fogalmazványok, megannyi ünnepi beszéd, de ládd, ezeket én régtől-rég tudom s szívesebben vettem volna, ha a mondatok ragyogó fordulatai helyett a mondatok közt friss igazságok, új megállapítások csillogtak volna. Ha ez tüzel, akkor bizonyára nem írod úgy el magad, hogy többre becsülöd, mint . Sem azt, hogy az utóbbiban „az analízis egyesül a szintézissel”, ami olyan közhely, hogy én már nem is értem. Ha a hangbeli szenvedélyességet a magyar maradiság ostorozására, a vidéki álmosság fölrázására, az új magyar értékek fennen hirdetésére használod, ott egyetértek veled, helyeslem, sőt készséggel segédkezem, legfeljebb arra figyelmeztetlek újból, hogy mi, a magyar nyelv szerelmesei, ne használjunk olyan kifejezéseket, mint „rosszul kilőtt állásfoglalás”, „kiélésnek írógépbe való diktálása”, amiknek semmi értelmük. Hasonlóképpen kerüljük az olyanokat is, mint „valóságrögzítés”, „összmagyar”, „társadalomdarab”, „korfelelősség és látszatvalóság”, amiktől – bocsásd meg az akadékoskodást – az én fülem csengeni kezd.

 Lám, ilyen útra hajlik az én lelkességem, ha a magyarság értékeiről esik szó. Drága nekem ez a terület s szeretném minden sarkában minél tisztábbnak, míveltebbnek, kulturáltabbnak látni.

  tanulmányainak legtöbbje napilapba készült. Mentheti ez a stílust? Nem ment ez semmit, ott sem lehet helye az ilyen keresetten pongyola stílusnak, mely mintha a gondolatot szolgálná, alapjában azonban csak önmagának tetszeleg, s ha indulatot kifejez is, a mondanivalóból többet takar, mint fölfed. A szerzőt tán magával ragadja, az olvasót csak elszédíti.

 Hol kezdhetjük el és elkezdhetjük-e egyáltalában a magyarság népi értékeinek ápolását, ha legnagyobb kincsét, a nyelvet, a tiszta gondolatoknak ezt a ritka finom eszközét az ebek harmincadján hagyjuk?

 Könyve második részében a marxizmus felé hajlik. A közös ügy érdekében itt is meg kell állapítanom, hogy erről is inkább hangos kijelentései útján értesülünk. Forradalmi lendülete elsősorban a kispolgárt sújtaná, amiben szintén irodalmi élmények rugóit kell keresnünk.

 A menekvés útjain is mintha marxista irányt mutató táblák állnának, sajnos kissé kusza fogalmazásúak: „rátámaszkodás azokra a szociológiai elemekre, amelyek predesztinációs erővel hajtják ki a mai krízisből egész sorsát” – ez az egyetlen vonal. De hogy a szociológiának, magyarul a társadalomtannak milyen elemei ezek – a magyarázat helyett csak ditirambikus kijelentéseket kapunk, tényt még kevesebbet.

 Nagyjában elmondtam minden kifogásomat a könyv ellen, s most visszatérhetek arra, amivel kezdtem, hogy mindezek ellenére rokonszenves lélekkel, rokonszenves szándékkal és fogyatkozásaiban is rokonszenves lelkesítő könyvvel volt ismerkedésem. Épp ezért voltam szigorú hozzá.